Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1998 (Kalocsa, 1999)
Nemzetiségek Észak-Bácskában - Mándics Mihály: Kik is azok a bunyevácok?
Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1998. Baja, 1999. 19-24. p. Mándics Mihály Csávoly Kik is azok a bunyevácok? Talán nincs még oly területe Európának, ahol a történelem forgataga annyi népet sodort volna egymás mellé, mint a Duna völgyében Magyarországon. Sokféle nép vére folyik ereinkben. Feltételezem, hogy a hazai olvasóknak nem kell magyarázni, hogy hazánkban más anyanyelvű és kultúrájú honfitársak is élnek. Baján és környékén különösen jól látszik, hogy mennyire nem egynemű az ország: gazdasági adottságok, kulturális tradíciók, etnikai és vallási különbségek sokasága színesíti. Sok kutató szerint - a hetvenes évek óta - a kisebbségekhez való viszony nyitottabbá vált a magyar lakosság körében, s ezt a rendszerváltás csak felerősítette. Ezt látszik alátámasztani az utóbbi választás során a kisebbségi önkormányzatokra leadott szavazatok száma is, amely már feledésbe és közönybe fulladó nemzetiségi tudatot gerjesztett ismét. Tapasztalatból tudjuk, hogy az 1993. évi LXXVII. kisebbségi törvény joghézagaiból következhettek a visszásságok s most napirenden van a jogok felülvizsgálata. Baja, ez a Sugovica parti diákváros olyan, mint egy kiváltságos sziget a magyar Alföld óriási tengerében. „Ősidők óta” - ahogy mi mondjuk - a Felső-Bácskában lakó, egykor a ferencrendi kolostor által pasztorált katolikus bunyevác-horvátok (későbbiekben bunyevácok) metropolisa, mint ahogy a déli szomszédos Vajdaságban Szabadka. A két települési körzet egymással való kapcsolata folyamatos, egy néprajzi csoportnak, kulturális egységnek tekinthető. A magukat bunyevácoknak nevező horvát déli szlávok közül még ma is sokan költöznek e városba a környékről. A máig jellemző etnikai összetétel a 17. és 18. században alakult ki.1 A városnak, ill. a megye legnépesebb „délszláv” népcsoportjának kisugárzó az ereje a déli határmenti - bunyevácok, sokácok s magukat rácoknak vallottak által is lakott - mintegy tíz településre, ahol magyarokkal és németekkel élnek együtt. Egy kisebbség léte, létezése szempontjából meghatározó, hogy milyen anyanyelvének ismereti szintje. A nemzetiségi nyelvhasználat természetesen összefügg azzal a környezettel is, melyet már a többségi, az államalkotó nemzet befolyásol nemcsak az oktatásban és a tömegkommunikáción keresztül, hanem a tolerancia, a kisebbségi többletjogok megoldása révén is.2 A nemzeti érzés nem születik az emberrel, 1 MÁNDICS 1989.23. 2 TARJÁN 1992. 151. © Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete, Kecskemét
