Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1998 (Kalocsa, 1999)
A Duna és a Tisza között I. - Áipliné Faragó Mária: Üvegre festett kép restaurálása
Aipliné Faragó Mária segítségével minden ellenséget legyőzött. Bár a Rákóczi-szabadságharc után a betyárokat üldöző nemes vármegye áldozatává vált, a népmese azt a történetet őrzi, hogy a szeretője árulta el, és a csendőrök vaskampót akasztva az oldalába kötötték fel egy fára, és azon a kampón fityegve - népmeséi fordulattal élve - hét pipadohányt szívott el egymásután mielőtt meghalt. Néhány gondolattal és a diapozitívok segítségével bemutatom az üvegfestményt. A festmény hat egyenruhás alakot ábrázol. Viseletben jártas szakembernek érdekes lenne elemezni a sújtásos nadrág, a bocskor és a süveg összetartozását. Azonnal megállapítható, hogy nem egyedi portrékat látunk. Kideríthetetlen, hogy a hat alak közül melyik a Jánosik Juraj, tehát nem egyéni karakterekkel, hanem típusokkal, vagyis sztereotip megoldásokkal van dolgunk. Ez viszont közelít a népművészeti szemlélethez, de ugyanígy a háttérként választott cakkos hímzés is. A kép színvilága meglehetősen leegyszerűsített. A fehérhez közelálló háttér előtt lényegében két szín dominál, a vörös és a spenótzöld. Az alkotó jó megfigyelőkészségére és kifejező tehetségére utal az alakok mozgásának illetve pihenő-helyzetének az ábrázolása. S ez nemcsak a lábak helyzetére, hanem a kezek mozgására és a kompozíciós megoldásra is utal. A készítő a betyárok csoportját síkban ábrázolta, tehát nem akarta (vagy nem tudta) kifejezni a harmadik dimenzió élményét. Mivel Jánosik részt vett a 18. század elején a Rákóczi féle szabadságharcban, így a festmény az azt követő időszakban készülhetett. Közvetlenül sem a datálására, sem a készítőre vonatkozó adat nem áll rendelkezésünkre. Szacsvay Éva Üvegképek című munkájában a keletkezésüket a következőképpen határolja be. „A szlovák üvegképfestészet a XVIII. század végétől, de zömében a XIX. század derekán bontakozott ki.”4 A Jánosik-féle üvegfestmény rongálódásának körülményei számomra nem ismertek. Több darabra töredezett állapotban került hozzám. A ragasztást, kiegészítést, a hiányzó festést, valamint a festés pörgésének megakadályozását, fixálását kellett rajta elvégeznem. A ragasztás előtt enyhe acetonos tisztítással távolítottam el a ragasztandó üvegélekről a szennyeződést. Mivel átfogó tisztításra nem volt szükség, nekikezdhettem a ragasztásnak. Az üvegek ragasztása még ma sem problémamentes. A különböző műanyag oldatok száradás közben erősen zsugorodnak. Ennek következtében homályos réteg keletkezik az üvegéleken az elégtelen ragasztó mennyiség miatt. Viszont ha túl sok az élek között a ragasztómennyiség, a sok darabból álló üveget nem lehet összehozni. Adottak tehát az olyan ragasztók, amelyek oldószer nélkül, a helyszínen polimerizálva hoznak létre ragasztókötést. Ezeknél is egy bizonyos minimális vastagságra van szükség a jó kötés létesítésére. Azonban ez is azt eredményezi, hogy a sok darabból álló üvegek ragasztásához nem alkalmasak. Gyakorlatilag az epoxi és poliészter típusú gyanták kötése dimetilformamiddal megbontható, és a gyanta nyom nélkül lemorzsolható az üveg felületéről. Az eljárás ennek ellenére nehézkes. A gyakorlatban bevált, és jól 4 SZACSVAY 1996. 13. 176
