Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1998 (Kalocsa, 1999)

A Duna és a Tisza között I. - Kelemen Márton–Rózsa Gábor: Csallány Gábor Bács-Kiskunban

Csallány Gábor Bács-Kiskunban naponta imádkozik érte, és kéri, hogy „ mindenben egészen adja ál maga Őneki az Úrnak, és legyen teljesen közömbös az iránt, hogy mit tesz , hogyan intézkedik a K. Testvérrel’’... Xavéri Szt. Ferenc miséjét énekelték, és hiányolták őt az orgonán ! Befejeződött az építkezés, „s így élvezhetjük a Clausura nyugalmát. " Az anyaház képéről írva: Fönt vannak a kis cellák ? — ablakkal. Kimondhatatlanul édesek a magány órái, melyeket itt töltünk. ” Legfőbb örvendetes híre, hogy „szabad már orgonáim az első Szent Mise alatt is, és így 6 órakor kezdjük már az éneket, s örömmel dicsérjük az Urat." A félegyházi testvérek látogatásáról, szentesi látogatásuk tervéről ír, és búcsúzik. 25. „Apáca-temetés. ” Szerkesztőségi cikk a Szentes és Vidéke XVII. évf. 22. szám 2. oldaláról (1916. márc. 16.). Megjelent az ÚJDONSÁGOK rovatban. Terjedelmes tirádjai közül csak a tényszerűségeket emelem ki: „Egy húsz éves lány halt meg a legszebb korban, élte tavaszán; és a húsz éves lány szerzetes ruhában, fehér myrtus-koszorúval, ujján az apáca rend felszentelt gyűrűjével feküdz virágos ravatalán. / Ezelőtt öt évvel, mint egészséges vidám gyerek-lány lépte át a zárda küszöbét, s ott csakhamar átalakult a fogékony lány-lélek, elfelejtette a hiú világ apró kedvteléseit, komoly, szótlan, magába vonult imádkozó apáca­növendék lett, aki előtt feltárult Krisztus világának, a hitnek csodálatos gazdagsága; ... ...Főnöknői, pályatársnői mondották, hogy tökéletes volt; ...ezelőtt pár héttel a halálos betegség gyötrődései között beteljesült vágya, és az Egyház felkent szolgái felszentelték társukká, Krisztus jegyesévé, boldogságban megittasult istenszerető lelke, és meghalni vágyott. A legnehezebb megpróbáltatások közepette szemei ott csüggtek egy feliraton, mely ágya fölött volt, s amelyre a Notre-Dame apácák jelmondata volt írva: Mint a bárány a viz forrásához, úgy kívánkozik lelkem utánad, Istenem !” „ Tegnapelőtt temették el Csallány Gábor apácza-leányát, Ilonát az itthoni szerető családja körében, szüleinek karjai közt lehelte ki nemes és jóságos lelkét. A megboldogult tanítónői tanfolyamot végzett a kiskunfélegyháti tanítónői zárda falai közt. ...A múlt évben a novitia évet töltötte Kalocsán, és itt ejtette hatalmába a gyilkos kór, mely mind inkább elhatalmasodott rajta, úgy hogy a családja körébe tért vissza, de itt már a legodaadóbb ápolás sem tudta az életnek megmenteni. Halála előtt 3 héttel történt meg az ünnepélyes felavatása... / Temetése óriási részvét mellett ment végbe. Az apáca rendet MARIA AUGUSTINA zárda főnök asszony és 5 pályatársnője képviselte. Az egyházi szertartást Dr. Uhlár István pápai prelátus végezte fényes egyházi segédlettel... Pályatársnőin kívül a kórházi vörös keresztes ápolónők kara testületileg vett részt a temetésen... ” Tárgyak 26. Szerzetesi feszület. 4x1 cm metszetű keményfa lécből kigyengítve (nútolva) szegezett 32x17 cm korom feketére pácolt kereszt, a tetején egyszerű akasztóval. Keresztfája 5—10 foknyira tér el a merőlegestől. Irodalom CSALOG József 1964 A szentesi Koszta József Múzeum rövid története. Kézirat a Katona József Múzeumban 8. CSALLÁNY Dezső 1971 Csallány Gábor (1871-1945). Kézirat a Koszta József Múzeumban - Csallány Gábor születésének centenáriumára. 149

Next

/
Oldalképek
Tartalom