Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1997 (Kalocsa, 1998)

A Duna és a Tisza között

Székelyné Körösi Ilona került pont az ügy végére, amikor Ipacs András - ekkor mint alperes Herczeg Pál ellenében - megfizette annak követeléseit.11 Most pedig lássuk közelebbről azokat a tárgyakat, amelyeket a bíróság felhívása alapján a bíróságnál kellett letenni, illetve a peranyaghoz kellett mellékelni.11 12 A mellékletek a Bács-Kiskun Megyei Levéltár kecskeméti anyagában, a járásbírósági iratok közelmúltban történt rendezéséig érintetlenül megőrződtek.13 A rováspálcák és felirataik A már többször említett iratanyag melléklete összesen 8 darab rovást, pontosabban: hasítványt tartalmazott. Ezek közül kettő összetartozó, egy egészet képező rovás, feliratát tekintve szorosan az iratok tartalmához kapcsolódik. A további 4 darab hasítványnak nincs párja, és nehéz eldönteni, hogy az említett peres ügyhöz kapcsolódik-e és miképpen. Az alábbiakban valamennyi feliratot ismertetjük. 1. A tőkerovás Vastagsága: 0,6-0,8 cm Szélessége: 2,8 cm ( a két hasítvány együttes szélessége ) 11 Uo. 6112./859. sz. Gáspár Lajos cs. kir. közjegyző, bírósági biztos levele a kecskeméti Bírósághoz, 1860. febr. 16. 12 Uo. Tárgyalási jkv. 1857. ápr. 24. 13 Itt köszönöm meg Nagyné Bársony Magdolna szívességét, aki felhívta figyelmemet az iratrendezés közben előkerült tárgyakra. 176

Next

/
Oldalképek
Tartalom