Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1997 (Kalocsa, 1998)
A Duna Mentén
Az égi és a földi szépről munka.2 De hasonlíthatatlanul nagy érték, mert a rajz minden részlete a tanuló leikéből sugárzik. [...] Az elmondottakból kitűnik, hogy egész rajztanításunk a legmélyebben fekvő alapokon, az ösztönös, intuitív rajzon épül. így igen sokszor az elemi iskolában félbemaradt alapokhoz térünk vissza. Ez meg is látszik az eredményen, amely sokszor kevés, hiányos, de igen sokszor szép és meglepő.”3 Egykori tanítványa - Rendes Béláné született Sztrikinácz Katalin, aki maga is rajztanári oklevelet szerzett - ma is az élmény friss erejével emlékszik rá, bár emlékei a Konstantina által készített tantervben megfogalmazottakkal éppen ellentétesek. Elmondása szerint Kákonyi Konstantina szinte teljesen szabadkezet kapott a rajzoktatásban. A vizuális nevelés, vagy ahogyan évkönyvükben fogalmaztak: az esztétikai nevelésben a rajz oktatásának elméleti hátterét, a művészettörténetet alig érintette. Növendékeit nem „tanította” rajzolni. Elve az volt, hogy a jövendő rajztanároknak pusztán annyira kell az ábrázoláshoz, rajzoláshoz érteniük, hogy a tanári oklevél megszerzése után a táblára a krétás rajzokat, a szemléltető ábrákat képesek legyenek elkészíteni. A tanterv lényege tehát az volt, hogy minden szemeszter kezdetén a növendékek szabadon kiválaszthattak egy-egy mű- vagy népmesét, legendát, balladát vagy a magyar mondavilág egy darabját, s minden rajzórán ennek egy-egy jelenetét illusztrálták. Gyakorlatilag tehát Konstantina nővérnek a negyedévenkénti ellenőrzéseken és értékelésen - mely pusztán esztétikai mérce alapján történt - kívül nem volt gondja a tanítványokra, szabadon dolgozhatott festőállványa előtt. Mivel a Zárda nem biztosított számára műtermet, a tanterem volt az egyetlen hely, ahol dolgozhatott. A tanórákon itt festette oltárképeit, szentképeit, madonnaképeit, melyeknek egy részét megrendelésre, templomoknak készítette. Keresztút című alkotása, melyen kereken egy évig dolgozott, s melynek alkotói folyamatát a tanítványok is szemmel kísérhették a tanórákon, később a Zárda kápolnájába került. Passzívan, vagyis a példával, áttételesen hatott növendékeire: nem ritkán annyira belemerült a katedrán az alkotásba, hogy észre sem vette, egy-egy osztály kicserélődött időközben a tanteremben. A tanítványok így közvetlenül láthatták, milyen is egy művészi alkotói attitűd, s hogyan keletkezik, változik és fejeződik be egy-egy műalkotás. Mindez igen szélsőséges pedagógiai eredményhez vezetett. Korai korszakában, 1936 és 1944 között a tanítással párhuzamosan dekoratív illusztrációkat, divatos, stilizált, néhol kissé szecessziós szentképeket, ikonokat, madonnaképeket, bibliai illusztrációkat készített. Eredendően modern, stilizált figurák, kollázsos technika, arany- és ezüstrátétes díszítések jellemzik ezt az alkotói periódusát. Úgy tartotta, hogy ha a lélek tükre az emberi szem és az arc, akkor elég pusztán az arcokat ábrázolni. Korai kompozícióiban ezért az arc és a szem ábrázolására helyezte a hangsúlyt. Ezeken a figurális kompozícióin a komolyan megértett és ízesen átértékelt hagyományosabb elemek és hangnem társul egyfajta népies alaphanghoz. Rafinált és - a szó pozitív értelmében vett - tudatosan „primitív” formaskála jellemzi ezeket az 2 Ez a megjegyzés a korabeli nemzetieskedő rajztantervre utal. 3 A Miasszonyunk Leánynevelő Intézet Iskoláinak Évkönyve 1939/40. 35-36. 125
