Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1997 (Kalocsa, 1998)
Egy sárközi település: Homokmégy
Romsics Imre csumábó] nem építhették, mert azt kikezdte a birka. Ezt a következetesen szárnyéknak nevezett építményt alakját és funkcióját tekintve inkább akolnak tekinthetjük.5 Miután Homokmégyen ezt a formát szárnyéknak nevezték, megmaradunk ennél a terminológiánál. A tájnyelvi használat nem fog keveredést okozni, mivel a szakirodalomban szárnyékként leírt építményt következetesen enyhelynek nevezik Homokmégyen.6 A szárnyékba a meddőfalkát hajtották, a fejősöknek isztrongát építettek.7 A fejősök egybentartására szolgáló eszköz, tulajdonképpen az akolnak egy formája. Lészákból állították össze. A lésza 4 db keskeny deszkából szögeit, 1,5 m magas, 4-6-8 m hosszú téglalap alakú saráglya. Sűrűségét úgy állították be, hogy ne férjen át rajta a birka. Az isztrongá négy vagy sokszögletű,8 ám a homokmégyi egy érdekes és különleges alakzatot mutat. 1,5 m széles, párhuzamos falú folyosóban kezdődött, ennek hossza a birkák számától függött. Ide szorították be a fejésre váró állatot. Ezután a két szárny szétnyílt s ebbe a kiszélesedő részbe engedték a kifejt birkákat. A lészákat agárcafa karókhoz kötözték, de a hosszú lezáró oldalon a szélső lésza mozgatható maradt. Itt jártak be az állatok. Mivel a fejés ideje alatt külön tartották a fejősöket és a meddőket, ezért a számyék és az isztrongá is segített a trágyázásban. Az a gazda szállította kocsival az isztrongát, akinek a földjét járatták. A juhász állította föl, és háromnapi éjszakázás után ő állította tovább. Az árokpartok és az utak legeltetésekor udvarban állítottak, annál a gazdánál, akinek szüksége volt a ganéra. Az udvarban a szalmakazal mellé tették a szárnyékot és az isztrongát, így könnyebben lehetett teríteni. Cséplés után kihajtott a szérű, ezért még alkalmasabb volt a szárnyéknak. A szérűre néha lészából, de legtöbbször napraforgóból és más gazakból építettek. Leásták és bekorcolták. Külön a birkáknak emelt épületet nem tartottak. Nagyon hideg téleken istállókba, pajtákba hajtották a juhokat. Ha az időjárás nem volt túlságosan zord, a már említett szérűn emelt gardában teleltettek. A különböző gazakból és trágyából összehányt kör alakú enyhelyt nevezték garádnak.9 Télen mindig kihajtottak az Őrjegbe, ahol a természetes legelőket járták. Szabadfalvi József írja az extenzív állattenyésztésről: „... a természetes enyhelyek mellett egyszerűbb és viszonylag fejlettebb építményeket is használtak a külterjesen 5 Vö. SZABADFALVI 1970. 62-63., 72., TÁLASI 1936. 171. 6 Vö. TÁLASI 1936. 164. Tálasi István közlése szerint szélfogóként is ismeretes a Kiskunságban. Jelentését értelmezve a szélfogót és az enyhelyet azonosnak tekinthetjük. 7 Vö. MADARASSY 1912. 65. , NAGY CZIROK 1959. 134. , TÁLASI 1936. 175-177. Hasonló építményt ír le FÖLDES 1960. 443-448. Esztrenga néven lásd DÁM 1972 -1974. 117. , ECSEDI 1913. 201. Isztina néven lásd K. KOVÁCS 1947. 48. Esztena (Stona), mint a fejős juhászat tanyája - lásd PACOLA 1909. 115-117. 8 Földes László ír le egy hasonló eszközt, amelyet trágyázás céljából építenek föl, azt azonban kosárnak nevezik. Használatuk és szétszedhető, ideiglenes voltuk ennek ellenére megegyezésüket mutatja. Vö. FÖLDES 1960. 443-448. 9 Vö. MADARASSY 1912. 64. 100
