Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)
Régmúlt emlékei Félegyháza környékén
Néhány sírt úgy raboltak ki, hogy ástak egy nagyobb rablógödröt, amelyet a koporsó falán belül irányult. A koporsó szintjét elérve, fedelét betörték, és kiemelték az őket érdeklő mellékleteket. Eközben csontokat, összefüggő csontvázrészeket mozdítottak el. A csontokat helyenként - feltehetően egy hosszú szerszámmal - a sír egyik végébe húzták egy kupacba. Ilyenkor a koporsón belüli részt módszeresen kirabolták. A 30. és a 247. számú sírt - mint már említettem - a koporsón belül rabolták ki áttörve a koporsó fedelét, de ebben az esetben csak a mellkasi-feji részre ástak rá egy lefelé szűkülő rablógödörrel. Hiszen itt remélhettek számukra értékesebb tárgyakat. E sírok esetében a rablások több évtizeddel a temetés után, a szerves anyag lebomlása után történtek, mert csontokat, csontvázrészeket mozdítottak el. Ugyanakkor pontosan tudták, hogy a sírok hol találhatók. Ismerhették a sírok gazdagságát is, mert a gyermek és szegényesebb mellékletű felnőtt sírokat nem rabolták ki. A 485. sírban a rablásnak vitatható esetével találkozhatunk. A bontás során érzékelhető több réteg szerint - miután a sírt metszetárokkal vágtuk át - két változat képzelhető el. Az egyik szerint egy világosszürke betöltéssel jelentkező rablógödörrel fosztották ki a sírt, amelyet nem temettek vissza, így a folyamatos feltöltődés rétegesen jelentkezett. A másik szerint a sírt kétszer rabolták ki, de a második gödör nem érte el a csontváz szintjét. Eszerint a rablók rájöttek, hogy már megelőzték őket. Az első (vagy egyetlen) rablás legföljebb pár évtizeddel a temetés után történhetett, amikor még látszott a sírhant, de a kötőszövetek már elkorhadtak. Az embercsontokat nem temették vissza. A sírban csak kisebb mellékletek (gyöngyök, aláhajlított lábú bronzfibula stb.) maradtak vissza. A sokféle - karneol, zöld, átlátszó és kék üvegpaszta, kettőskúpos ezüsthuzalból készült, mészkő, borostyángyöngy - gyöngy részben a ruhára lehetett felvarrva részben az övről lóghatott vagy nyakláncként, karékként viselhették. A sírból bronzból készült ládika veretek és sarokveretek is napvilágra kerültek. A ládika római területről származik. A vereteket - nagyobb kincs reményében - a rablás során feszegethették le a ládikáról.18 A temető teljes nagyságát nem ismerjük, hiszen a teljes feltárásra nem került sor. De talán nem tévedünk, ha egy viszonylag kisebb közösség temetőjét sejtjük a sírokban. Az eddig feltártak is azonban jó néhány fogódzót adnak. Az egyes mellékletek illetve jelenségek datáló értéke alapján határozhatjuk meg a temető időrendi helyzetét. Az előkerült II. század közepi római denariusok korhatározó értéke bizonytalan, hisz majd, két évszázadig használták őket. Erre utal erőteljes kopottságuk is. Az üvegedények (BARKÓCZY-SALAMON 1968. 37-38.), a sírkerámia, a karneol és borostyángyöngyök valamint az aranylemezes fibula (PÁRDUCZ 1959. 376-377.) a IV. századra datálják a temetőt. Ezt erősíti meg a 118. sír „D” alakú, megvastagodó karikájú bronzcsatja és a 207. sír trapezoid alakú szíjveretei és 2 lekerekített téglalap alakú, ovális karikájú lemezes lábbelicsatja is. A csatok, az üvegedények és az aranyfibula már a hunkor felé visznek bennünket. A temető legszebb és egyben korhatározó lelete egy téglalap alapú, csonka kúp formájú aranylemezes dobozfibula, melyen granulációs díszítés, előlapján pedig gyöngyberakás található. Sarmatiae területéről majd fél tucat ehhez hasonló, de ko64
