Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)
Régmúlt emlékei Félegyháza környékén
BALOGH CSILLA (Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza) ELŐZETES JELENTES EGY KORA BRONZKORI TELEPÜLÉS FELTÁRÁSÁRÓL KISKUNFÉLEGYHÁZA-IZSÁKI ÚT LELŐHELYEN Régészeti problémák egy objektum értelmezése körül A lelőhely leírása Az M5 autópálya 107. kilométerszelvény 300-400 métere közötti területen, az Izsáki út Kiskunfélegyháza-Kunszállás közti szakaszának déli oldalán, a Kiskunfélegyházi Petőfi MGTSZ egykori majorjától kb. 500 m-re délkeletre, egy a környezetből erőteljesen kiemelkedő É-D irányú földhát tetején található a lelőhely, ahol 1995-ben végeztünk ásatást. A humusztalanított terület nagysága kb. 4000 m2 volt, ebből feltárásra kb. 2500 m2 került. Az egykoron vizenyős területből jól kiemelkedő földhát északi felén nyitottuk meg a területet, amelynek északi lábánál a humuszolást nem fejeztük be, mert kb. 2,5 m vastagságú humuszréteg eltávolítása után sem értük el az aljtalajt. Ez a vastag szerves talaj a földhát tetejéről történő lecsúszással keletkezhetett, ahol így mindössze 10-35 cm vastag humusz maradt. Ennek eredményeként a rendszeres mezőgazdasági művelés jelentősen rongálta a telepet. Telepjelenségek A feltárás során újkori objektumok mellett 35 kora bronzkori objektum került feltárásra. A telepjelenségek többsége kör alakú, sekély gödör volt, melyekből állatcsontokon kívül részleges kutyatemetkezés, a teleptől távolabb, magányos gödörben eltemetett szarvas, kőeszközök, paticsdarabok, durva soványítású, kézzel formált, az elégtelen égetés miatt morzsalékos, rossz megtartású, díszítetlen, illetve seprűdíszes és/vagy barbotin - szerű fröcskölt, durvított felületű edénytöredékek kerültek elő. Találtunk egy szájával lefelé fordított tálat, egy jól soványított, szürke, gömbös testű, kiöntés peremű kis füles bögrét, egy nagy méretű tál összeillő darabjait. A legizgalmasabbnak a 1. objektum (gödör) tekinthető, melyet a későbbiekben részletesen ismertetek. A gödrökön kívül a földhát tetején egy 5,4 x 9,8 m-es 60-70 cm mély, lekerekített sarkú, téglalap alakú objektumot találtunk, melynek oldalai rézsűt haladtak, alja egyenletes volt. Nyugati oldalán rézsűs lejárat kapcsolódott hozzá. A bontásnál cölöplyukat vagy más, a szerkezetére, funkciójára utaló jelenséget nem figyeltünk meg. Nagy mérete alapján közösségi célokat szolgáló építményt sejthetünk benne. Méreteben és jellegben is hasonló objektumot 1985-ben Horváth Attila tárt fel Kun- adacs-Köztemető lelőhelyen.1 49