Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)

Előadások dr. Fazekas István köszöntéséhez

évek vége. Az előbbi a tanyásodás félegyházi első szakaszának befejezésével függött össze. Ebben az időben kiépült a belsőségi központtól 9-10 km sugárral körbe von- hatóan a tanyai iskolák külső gyűrűje. Ezek az iskolák a lakosságnak egyben isten- tiszteleti helyei is voltak. Az itt állított kereszteknek helyjelölő és vallási funkciója is volt, mint a pusztai harangoknak. A második időszakra az első világháború következményeihez kapcsolódó kegyeletes emlékjel-állíttatás volt jellemző. Az útmenti keresztek emeltetésének vallásos érzületből fakadó szokása lényegében 1948-ban megszűnt. Közvetlen előtte az 1940-es évek buzgólkodásában a második világháborúhoz kapcsolódó érzelmi hatásokat ismerhetjük fel.

Különös figyelmet érdemelnek a Szegedi- és Csólyosi útban lévő útmenti keresztek, mint a félegyháziak kedvelt búcsújáróhelyére, Szentkútra (ma Petőfi- szállás-Szentkút) vivő úton gyalogosan vagy lovaskocsival zarándoklók ájtatoskodó- és pihenőhelyei. Ha jól megfigyeljük, láthatjuk, hogy e két úton a keresztek egymástól való távolsága pontosan megfelelt a kényelmes gyaloglással, énekelve és imádkozva megtehető elfáradási útszakasz nagyságának. Ma már a modern közlekedési eszközökkel utazó búcsúsok nem állnak meg a kereszteknél, ájtatosan elsuhannak csupán pillanatnyi érzékeléssel az emlékjelek mellett. A régi szokás kihalóban van. Az útmenti keresztekről készült tanulmányom befejezésekor 1979-ben Kiskunfélegyházán összesen 52 útmenti keresztet találtam. Anyagmegoszlás szerint kő- és műkő volt 38; vasból készült 5; fából faragott volt 9 darab. Ez az aránytalanság annak a tanácsi határozatnak természetes következménye volt, amely már 1826-ban elrendelte, hogy a pusztuló félben lévő fakereszteket kővel kell felváltani. E téren a tanács járt elől jó példával 1830-ban, amikor a városból kivezető két főforgalmi út, a budai és a szegedi út végén az elkorhadt fakeresztek helyett míves kőkereszteket állíttatott. Az átváltás 150 éves folyamatában a kicserélődés olyan méreteket öltött, hogy 1980-ra már csak az az öt faragott fakeresztünk maradt meg, amely népművészeti szempontból féltve őrzött, becses örökségünk.

Fazekas István elévülhetetlen érdeme, hogy 1978. október 9-én Kiskunfélegyházán rendezett megyei honismereti ülésen szakmai kiválóságok: Tálasi István akadémikus, Hofer Tamás, Bálint Sándor és mások jelenlétében a KISKUNSÁG NÉPMŰVÉSZETE című tanácskozás, szakmai elemzés és vita létrejött és a Kiskunság népi fafaragása témarészben a félegyházi átmenti keresztek is helyet kaptak. A tanácskozás úgy ítélte meg, hogy a keresztek téma feldolgozásának megismert módszere példaértékű lehet a népművészeti összkép részleteinek megrajzolásában. Egyértelműen beigazolódott, hogy az útmenti fakeresztek díszítő kedvű alkotóit a félegyházi neves faragómolnárok között találjuk meg Vidáts János, László Mihály, Késik György, Orovecz György stb. személyében. Sümegi György szükségesnek tartotta a félegyházi faragómolnárok ismétlődő díszítő kincsének gondos értelmezését és pontosabb leírását.

Az útmenti keresztek művészeti elkészítésében nem elhanyagolható jelentősége volt a felhasznált faanyagnak sem. A kereszt elkészítéséhez jól fejlett sudár akácfát választottak ki. Kis kiigazítással meghagyták a tuskót, amely sűrűségénél fogva jobban ellenállt a talajvíz romboló hatásának. A keresztszár felső 2/3-ad részét eredeti hengeres alakjában munkálták ki, készítették elő díszítő faragásra. A keresztszár fel37