Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)

Hagyomány és művészet

A 18. század második felében a Kiskun Kerület szabadparaszti társadalmának a kör­nyező vármegyéknél jobb életlehetősége elősegítette a külső környezettől való elkülönü­lést, illetve a különbözni akarás törekvéseit. A kiváltságolt kerület a helyi közösségek normáinak betartásáért cserébe bizton­ságot adott az egyéneknek. A közösség életét irányító igazgatás hatékonyságának a mér­céjét az határozta meg, mennyire sikerült az igazgatottak életlehetőségeit elfogadható ke­retek közé irányítania, s a szabályozottság önkéntes elfogadását fenntartania. Az öltözködésben, a viseletben nem csak az egyén anyagi életszínvonala, hanem annak társadalmi helyzete is megnyilvánult. Részben spontán módon a gazdasági háttérből eredően és a szokásjog alapján, később erre ráépülve a helyi vezetés által előírt szabályok szerint. Az öltözködési kultúra kialakítása és szabályozása különböző módokon történt. E szabályozó tevékenységhez soroljuk az árszabályozást, amely az egyes mesterek munka­díjait pontosan megszabta. Ez a szabályozás időszakonként az egész Jászkun Kerü­letre a statútum erejével érvényesült, máskor külön helyi, tanácsi rendelkezések iga­zították a konkrét viszonyokhoz. Györffy István a 18. századi limitációkból többet is ismertet a nagykun viselet bemutatása során.2 Az öltözködés milyenségét is befolyásolta a tanács amikor a boltokat bérlőknek szerződésileg kikötötte, hogy az egyes társadalmi rétegbe tartozók mennyi hitelt kaphat­nak, illetve, hogy gabonáért portékát adni tilos.3 Az előbbihez hasonlóan közvetett módon befolyásolta a viseletét a vásározóknak vagy a letelepedni óhajtó mestereknek adott engedély vagy éppen annak megtagadása, esetenként a háziipar ösztönzése. Példa­ként említem, hogy 1783-ban a kiskun kapitány arra kérte a kiskunsági tanácsokat ta­láljanak módot arra, hogyan lehetne a férfiakat fonásra szoktatni? Illetve, a török or­szágból szállított szattyánt és gordoványt a török gyolcsot és bagaziát mivel lehetve felváltani.4 Nyilvánvaló, hogy a gond a török háború miatt keletkezett, ami megaka­dályozta, hogy ezek a jobbmódúak viseletébe beépült anyagok eljussanak a vásárlók­hoz. A viselet alakulásáról tanúskodik a tanács 1845. évi intézkedése, amely pártolta és engedélyezte, hogy Félegyházán, Orhanek János festőlegény megtelepedjen és mű­helyt nyisson. Bár egy festő már volt a városban mégis megkapta az engedélyt amit azzal indokoltak, hogy „a hazának kivált mostani viszonyaiban,... még azok is kék tar­ka vásznakat hordanak, kik azt eddig megvetették”5 Nagyon fontos és hatásos befolyásoló tényezőnek bizonyult a szegődöttek munkabér­ében adható öltözködési kellékek szabályozása. Ez érvényesült a pásztorok különböző csoportjainál, a szolgálóknál, a helység közszolgálatot ellátó szegődményeseinél és alkalmazottainál egyaránt. Részben olyan módon, hogy megszabták az egyes munka- vállalók mennyi pénzbeli, élelembeli és ruha juttatást kaphatnak, pontosan meghatá­rozva azt is mi lehet a ruha vagy lábravaló, mekkora értékben. 1811-ben Halason6 egy 13 éves fiú szolgáló évi bére 2 ft és egy teljes öltözet ruha volt, ami a következőkből állhatott: 206

Next

/
Oldalképek
Tartalom