Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)

Hagyomány és művészet

bot ajándékozott a Magyar Nemzeti Galéria 1972-ben gyűjteményünk számára.36 Az anyagot minősítendő néhány alkotó neve: Gross Arnold, Szász Endre, Aszódi Weil Erzsébet, Vadász Endre, Würtz Ádám, Csohány Kálmán, Bálványos Huba, Abrahám Rafael, Ágotha Margit, Ék Sándor, Hincz Gyula, Barcsay Jenő. Egy évvel később a Galéria Grafikai Osztálya újabb 69 alkotást adott át díjtalanul a Türr István Múze­umnak.37 A gyűjtemény keletkezéstörténetének ez a tizenhat éve (1972 és 1988 között) gya­rapodás tekintetében felülmúlja az 1950 és 1971 közötti korszakot. A Magyar Nem­zeti Galéria adományán kívül ekkor kerül a múzeumba Teles András és felesége út­ján még 10 darab Telcs-mű38, 1975-ben a Városi Tanács 62 festményt és ugyanennyi plakettet juttat a gyűjteménybe azzal a céllal, hogy az a létesítendő Bajai Képtár (mely csak 1985-ben kap helyet a Vojnich-kúriában) anyagát gazdagítsa a kortárs képzőművészet bajai képviselőinek (Kun István, id. Éber Sándor, ifj. Éber Sándor, Miskolczy Ferenc, Weintrager Adolf, Göldner Tibor, Noel Ö.Gábor, Klossy Irén, Kovács László, B. Mikii Ferenc) alkotásaival.39 A Magyar Népköztársaság Művésze­ti Alapja 1978-ban 9 darab alkotást adományozott a gyűjteménynek olyan alkotóktól mint Reményi József, Bér Rudolf, Béres Jenő és Szilvássy Margit.40 Hallgass Jenő Zoltán hagyatékát szintén 1978-ban,41 Bossányi Ervinét 1980-ban,42 Márton Aurélnéét pedig 1983-ban kapta meg a múzeum43 Miskolczy Ferenc életművének és gyűjteményének nagy részét 1986-ban ajándékozta a gyűjteménynek.44 Mindezzel együtt a képzőművészeti leltárkönyv 1988 decemberében 1801 darab műalkotást ve­hetett számba. A gyűjtemény gyarapodása az utolsó kilenc évben (1988—1997-ig) sajnos igen nagy mértékben lelassult, csupán 29 alkotással gazdagodott a képzőművészeti anyag. A módszeres gyűjtőmunka középpontjába az 1940-es évektől Nagy István művé­szete került, így a képzőművészeti gyűjtemény legutóbbi szerzeményeinek nagy ré­szét is Nagy István művei alkotják.45 A Türr István Múzeum képzőművészeti gyűjteményében jelenleg 65 darab Nagy István-kép található. Ebből 38 Nagy István özvegyének ajándéka. Az özvegynek az volt az egyetlen ajándékozási feltétele, hogy a képek ki legyenek állítva egy állandó kiállításban. A Vojnich-kúriában 1985 december 4-én nyílt meg a Nagy István Kép­tár, mely lehetővé teszi a hagyatéki anyag nagy részének állandó bemutatását. A gyűjteményrész vásárlás útján történő fejlesztése 1988-tól számottevő. Azóta 16 al­kotást vásárolt az intézmény - nem múzeumi költségvetésből - kettőt pedig özv. Aszalós Imréné ajándékozott a gyűjteménynek.46 A keletkezéstörténet kronológiai aspektusának felvázolását kiegészítendő, érde­mes végigtekintenünk a gyűjteményen művészettörténeti kategóriák figyelembevéte­lével is, mert így válik láthatóvá a magyar műgyűjtés történetében páratlan provenienciájú gyűjtemény vázlatosan is valóságos értékrendszere. A gyűjtemény figyelemre méltó kollekciója a XIX. századi képzőművészet olyan jeles alkotóinak munkái, mint Brocky Károly, Jakobey Károly, Beck András, Barabás Miklós, Székely Bertalan, Ligeti Antal, Vastagh György. 150

Next

/
Oldalképek
Tartalom