Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)

Hagyomány és művészet

Ez aztán elkezdi a verset, vigyázva, hogy az utolsó szótag annak jusson, akinél a gyűrűt véli. A vers így hangzik:

Csön-csön, gyűrű,

Kalan gyűrű,

Nálad, nálad,

Arany gyűrű,

Kérdi, kérdi Kisfiától,

Arany bérű Kisfiától.

Salátáné, Bodzáné,

Vesd ki Csutoráné!

Néha pedig a gyűrűkereső a következő verset mondja:

Piros bőrnek Bőr ajtaja,

Aki tudja,

Ne tagadja,

Lám én tudom,

Nem tagadom,

Ettől kérem,

Ettől várom:

Ez adja ki!

A vers végszavánál valakinek kezére mutat. Ha ennél van a gyűrű, ez megy ki cicának, ha nem, ismét a régit kergetik vissza cicának. Ekkor a cica egy esztendős. A gyűrűt újra kiosztják, a cica újra monda a verset, s ha most sem találja meg, utána kiabálják:- Két esztendős cica!

Ha a cica a három esztendőt is megéri, kergetik, megcsipdesik s más lesz helyette a cica.”30

Ugyanennek a ballószögi változata imigyen szól. „Hosszú spárgát vesznek elő, gyűrűt fűznek rá, a két végét összekötik. A játszók körbeállva tartják a zsineget, mégpedig úgy, hogy egy , aki bent van a körben, meg ne lássa, kinek keze alatt vana gyűrű. Időközönként a gyűrűt a zsinegen tova, körbe csúsztatják. A körben álló egynek kezére üt, ez köteles a zsinegről mindkét kezét felemelni, ha éppen nála volt a gyűrű, ő megy a körbe, s aki eddig bent volt helyére. Ha nincs ott a gyűrű, a körben álló addig ütöget egyik vagy másik gyermek kezére, míg a gyűrűt meg nem találja.”31

128