Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)
Hagyomány és művészet
nyok feltétlen, de nem kizárólagos tiszteletével, meg-megújúló játékos kedvvel próbálják ébren tartani vásárlóközönségük érdeklődését. Főként az ország keleti részén ismerik őket vásárok és búcsúk rendszeres látogatói. Sándor Gyula, Palócz Árpád és Szemerédi Győző olyan vidéken élnek és dolgoznak (illetve dolgoztak), ahol régóta készítenek háziiparszerűen fából ajándéktárgyakat, közöttük játékszereket is. Erre alapozták a múlt században létrehozott játékszerkészítő iskolák működését (Felvidék, Kárpátalja, Erdély), egy művelt játékipar megteremtését remélve.7 Ezen iskolák mindegyike az egyszerű emberek tárgyalkotó tevékenységéből, a népművészetből és a népmesék világából merített, s mindez távoli háziipari központok játékkínálatával keveredett. Néhány kivételes esetben iparművészek tervei szolgáltak az itt készített játékok alapjául, azonban ezek forrása is egyértelműen a népművészet volt. Ekkor az iparművészet egyértelműen a hazai hagyományos értékek terjesztését tűzte ki célul a gyermekek életében, az iskolában és a gyermekszobákban egyaránt. Az egyszerűen festett fajátékok a városokban főként iparművészeti kiállítások ékességei maradtak, másutt vásárok és fürdőhelyek ajándéktárgyaiként találtak vevőre. Legtöbb közülük kisgyermekek kezében, játékában használódott el egyetlen gyermeköltő alatt, így számunkra csak leírások őrzik őket. Napjainkra főként akkor maradtak meg, ha ritkán egy-egy városi polgárcsalád gyermekeinek játékai közé keveredtek, ahol az elegánsabb tárgyak között közvetlen egyszerűségükkel jelentősen átértékelődtek. Tagadhatatlan ezen faragászati műhelyek sokféle hatása, mely közvetlen környezetünkben is látható. Bánffyhunyadon (Eluedin) és környékén ma is készítik a csipegető madarakat és egyéb apró, tréfás fajátékokat, emellett sakk-készletet, ostáblát, melyek kisebb-nagyobb ajándéktárgyakként szolgálnak az országunkba látogató vendégek számára, hiszen kizárólag az idegenforgalomban is bővelkedő városok főterein árusítják a testetlen alapú, feketével, pirossal és zölddel díszített apróságokat. Önálló forma- és színvilágáról ismerhető fel Jugoszlávia vásárainak fajátékai (Zenta, Magyarkanizsa,...), bár a korábbi finomabb, részleteiben is megmunkált tárgyak itt is leegyszerűsödtek, nélkülözik a kézi faragás nyomait, így megjelenésükben mindenképpen igénytelenebbek. Zágráb környéki falvakból indult el e sajátos tárgyi világ, míg Vidovec faragászati központja távolabbi vidékeken is elterjesztette. A már ismert tologatós játék, csattogós szárnyú madár készült itt, de az eddegiktől eltérő kivitelezésben. A pirosra festett fecskemadarat egy-egy szál egyszerű, fehérrel szegélyezett kék virág díszíti. Félreismerhetetlen a fekete falovacska, mely kerekes falapon áll, fehér és piros egyszerű díszítéssel. Mai változati már kevésbé kecsesek, ugyanígy a szintén kerekes falapon guruló lovaskocsi állandósult formája, melynek színvilága sárgával egészült ki. Ma az óbecsei Fehér Endre 100 esztendős üzeméből kerülnek ki Zenta és környékének gyakori vásári ajándéktárgyai, velük Magyarország déli részein is találkozhatunk. Az igényesen megmunkált vásári játékszerek egy csoportját faesztergályosok készítették, akiknek foglalkozása az 1930-as éveket megelőzően még jó mesterségnek számított. Később azonban igazi megrendelések hiányában apró tárgyak készítésére kényszerültek, sőt legtöbbször még piacra is kellett járniuk.8 Festett és politúros jo116
