Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)
Bánszky Pál: Művészetpártolás Kecskeméten a 20. század elején
180 és ezt a megjegyzést én fűzöm hozzá - az 1904-es művészek névsora feltételez művészi értéket is, az újabb vásárlás semmi maradandó értéket nem Ígér. Az 1904 és az Í905-ÖS vétel szembeállítása akár esztétikai, akár objektív műérték szempontjából egyaránt jogos. S a kritikus megvonja a minőségi mércét amikor azt írja: "Eddig ahhoz voltunk hozzászokva, hogy ha Kecskemét várossá székházat emeltetett, rábízta Lechnerre, a legnagyobb magyar építőművészre... ha freskókat festetett, festette Székely Bertalannal, ha bérházat építtetett, akkor is egy zseniális művészemberre, az agg mester legnagyobb erejű tanítványára, Márkus Gézára esett a választás" De a Párizsban a tanulőéveit töltő Szikszaky Ferenc még középszernek is csupán Ígéret. "Kétezer koronából ezerhétszázat szélnek eresztettünk, legalább tudnánk, hogy kinek köszönhetjük" /5/ fejezi be indító kritikáját a "Pamacs" aláírással jelzett újságíró. Nem nehéz kitalálni a folytatást. A város hivatalos lapja a KECSKEMÉT cáfol, kitüntetésekre, egy francia kritikus dicsérő írására, az alkotó zsenialitására hivatkozik. Ezt követi "Pamacs" április 11-i és 13- i cikkében az ellenérvek tényszerű cáfolata. írása befejezéseként az abszolút szaktekintélynek számító Lyka Károlynak az Új Idők 1903. 9. számában megjelent írását idézi Szikszay kiállításáról. Lyka kritikájának fő sommázata pedig így hangzik: "Ez a kiállítás a mi tudásunk és meggyőződésünk szerint nem művészi minőségű, Tulajdonképpen most kellene hozzáfogni (mármint Szíkszaynak) a komoly tanulmányokhoz." /6/ A harmadik ciW<végén a "Pamacs" álnév mellé odakerül a korszak jó tollú írójának, a modern újságírás kecskeméti képviselőjének számító Szántó Kálmán neve, akinek a gondjaira volt bízva a Kecskeméti Lapok szerkesztésének az irányítása is. A lapnál elfoglalt helye is magyarázza a képvásárlás ügyében közölt öt oldalnyi, tehát jelentős terjedelmet. Kimondja a ma is követhető elvet: "a fő szempont az legyen, hogy jó dolgokat vegyünk". /')/ A vitában az is kiderül, hogy a polgár- mester és a múzeumi bizottság felkérésére Hock János országgyűlési képviselő vásárolta a Szikszaky képeket. A kritikus talán azért sem hagyta meg az általánosság szintjén a felelőst, hogy a vásárlás ügyben a nyilvánosság előtt tisztázhassa Kada Elek polgármester szerepét. Azt írja: "Igaz szívemből sajnálnám, ha ez a lasujtó végeredmény (már amit Lyka Károly perdöntő ítélete jelentett) bármi tekintetben is feszélyezné Kada Elek polgármestert. Nincs rá semmi oka. ő igazán polgármester: a polgárok mestere. Merem mondani; a legkülömb, a legderekabb valamennyiőnk között. Amit ő tesz, mindig jól van téve. De Ö tegye. Ö nem képszakértő -■ nem is tartja valószínűleg magát annak - , de van józan ítélete, tiszta belátása, egészséges ízlése s abban mindig lehet bízni. Legföljebb egy tanulságot meríthet az ügyből: a maga dolgát ne bízza másra, senki másra. Mert akkor aztán kiüti magát belőle Hock János". /8/ E sorokból úgy tűnik még a képek kiválogatásában is Kada Elekre osztódott a bizalom, holott valójában nem lehetett ez a dolga. Ez a majdnem visszaélésnek is tekinthető 1905. évi képvásárlás felhetően tanulságul szolgált Kada számára is a későbbi időszak művészeti eseményeinek az előkészítésében. S ez nemcsak a művésztelepre hívott művészek kvalitásának a megválasztásában, hanem a közvélemény alakításának, az egyszerű emberek aktív bevonásának az igényében is megnyilvánult. A művésztelep létesítésének az előkészületei az 1909-es esztendőben kezdődtek meg: Magyarországon ekkor már három
