Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)
Szojka Emese: Métázás Baján
175 niuk, azok már nemigen játszottak, idejük sem volt rá. Ilyen esetben nemegyszer azok a játékok kerültek szóba, amelyeket ismertek, tehát a kisebb gyermekeknek valók. A pozitív válaszoknak több szintje különíthető el az adatbőség és a pontosság szempontjai alapján. Az adatok első csoportjába azok sorolhatók, amelyekben a játék neve és eszközei ugyan szerepelnek, de a játék menete, főbb szabályai nem. Ennek oka az emlékezetek különbözőségében is kereshető, de más körülményben is. Abban, hogy a métát, amíg ismert játék volt sem játszotta minden fiú, hanem csak azok, akik képesek voltak vagy legalábbis igyekeztek megfelelni a sikeres játék támasztotta követelményeknek. Hiszen a győzelem érdekében különféle testi ügyességekre volt szükség. Akinél a kellő adottságok nem voltak meg, az nem játszotta a métát vagy csak nagyon ritkán, igy ezek emlékezetében sem maradt meg a játék mindéi részlete. A pozitív adatok következő csoportját a hiányos, de a játék lényegét tartalmazó elbeszélések képezik. Ezekből az aoátokból van a legtöbb. A megkérdezettek számához viszonyítva szinte elenyésző mennyiség a teljesnek mondható, métáról szóló közlések száma. Ezek olyan emberektől származnak, akik nagyon kedvelték és gyakran játszották ezt a játékot. Baján - csakúgy mint másutt - a métának többféle változatát ismerték, de egy-egy gyerekcsapat az emlékezet szerint csak egyféle tipusát játszotta. A játék neve itt általánosan a méta volt és ez többnyire a hosszű métát /10/ jelentette. Az istvánmegyei városrészben azonban leginkább a sintér métát játszották, de Kiscsávolyból is került elő szórványos adat erről a variánsról. A város más részeiben ez a méta változat ismeretlen volt. Játszották még a járatlan vagy más néven hármas métát is, de nem lehetett sem népszerű, sem elterjedt, mert mindössze egy adat alapján ismert. A kis és nagy métáról a bajai múzeum adattárában található említés, mint a homokvárosiak kedvelt játékáról a századelőn. m/ Sikeres volt a gyűjtés a Homokvárosban, a Józsefvárosban, Istvánmegyében és Szentjánoson. Ezekben a kerületekben a megkérdezettek nagy része pozitív választ adott. Istvánmegyében és Szent- jánoson szinte minden, az 1910-es években született férfi még jól emlékezett a métára. Az eddigi ismeretek alapján különös, hogy a Szállásvárosban, amely a köztudatban a Homokvárossal együtt emlegetett mint bunyevác városrész, alig került elő a métáról adat. Úgy tűnik, hogy mint hagyományos játék, előbb elmaradt, mint másutt. Nem számítva azt, hogy az 1930-as években Keszthelyi Orbán tanító játszatta a gyerekekkel a hosszúmétát az iskolában, tehát azok, akiket ő tanított pontosan emlékeztek a játékra. A tanító bajai születésű volt, aká:- mint saját gyermekkorának játékát újíthatta fel tanítványai kőiében. Kedvelt volt még az úgynevezett kiszorítós méta, mely csak a méta játék eszközeit használta fel, egyébként közönséges kiszorítós volt. Idevonatkozik még az a jelenség, hogy többször emlegettek az adatközlők méta néven egészen más játékokat. Ez a tény már a játék hanyatlását bizonyítja, kimúlását a divatból. A méta eszközei közé egy labda és egy ütő tartozott. Általános volt a rongylabda, melybe olykor követ is kötöttek, de hasz-
