Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)
Szojka Emese: Métázás Baján
173 variánst közölte könyvében és avatott szakértője volt a labdajátékoknak - hogy már Nagy Lajos korában az új divaté labdajátékok mellett űzték az ősrégi kapós és kifutós játékokat is, tehát minden bizonnyal régebbi a játék, mint ahogyan azt a viszonylag újkeletű neve a méta után gondolnánk. /5/ A bajai Türr István Múzeum adattárában található Állaga Ottó /1845?/ bajai ügyvéd emlékirat-szerű feljegyzése, /6/ amely sok értékes várostörténeti és művelődéstörténeti adalékot tartalmaz a múlt század második felére vonatkozóan. Állaga Ottó többek között megemlékezik gyermekkorának kedves játékairól is, ezek közül a métáról még részletes leírást is ad a következőképpen: A la b - dázásnál ügyes futó voltam és ki tudtam kerülni, hogy a dobott labda elérjen. Boldog emlékű jó atyám sokszor említette, hogy ő meg ügyes dobó volt, de dobása mindig olyan szerencsétlenül sikerült, hogy már be sem akarták venni a métába. Nagyon szép játék ez a méta. Az egybegyűlt gyermektársaság hamar megállapodik abban, hogy melyik kettőre bízzák a két ellenséges tábor megalapítását. Ekkor az egyik pénzdarabot vesz elő és megkérdezi a társától, fej vagy írás? Teszem azt mondja, fej. Erre különös ügyes pördítéssel magasra röpíti fel a pénzdarabot a kérdező és az egész társaság rohan annak megállapítására, hogy a leesett pénzdarabon a fej vagy az írás fekszik-e felül? E szerint határozta- tott el, hogy kettőjük közül melyiké az elsőség. Nem nagy jog ezen elsőbbség, mert csak arra jogosít, hogy az ellenfél által egyenes állásban felé dobott kapusfának egy részét markolja meg jobbjával, annak marka fölött azután a másik, aztán ismét az első és így tovább, míg a bot végére érnek. Az utolsó előtti igyekszik tenyerét jól kiszélesíteni, hogy minél kisebb hegye maradjon ki a kapusfának, amit a másiknak meg kell csípnie, rendesen több hely nem jut, minthogy két újjával a levegőben tarthassa, de meg is kell tartania, mert ha ellenfele a kapufát a kis újjával ki tudja lódítani kezéből, akkor a választáshoz való elsőbbségét elvesztette. Elveszti akkor is, hogyha a markolásnál ellenfele éppen annyira jut, hogy nincs mit megcsiphessen. Akié lesz ilyen módon az elsőbbség, az széttekint, sokszor ingadozik is, hogy kit válasszon. Bizonyosan a legjobbnak ismert játékost választja. Utána választ a másik fél és inn::n túl felváltva mindketten egész addig, amíg páros számban az egész társaság be van választva. Most már megvan a két ellentábor és kérdéssé válik, hogy melyik legyen benn és melyik kinn? Ezt ismét a pénz felröpítése és a fej- e vagy írás dönti el. Most a kimenők egy labdaadogatót visszahagyva kimennek. Fő emberük helyezi el őket képességeik legjobb kihasználásával. Ki van jelölve a futásnak két pontja, ha ezek között sikerül a benn levők közül egyet a labdával megütni, úgy a kinn levők megnyerték a métát, ők kerülnek be ütésre és a benn voltak helyezkednek el kinn. Minden benn levőnek csak egy ütése van, csak az utolsó, a variátor üt hármat. Újra csak az üthet, akinek sikerült a métát ki és be megfutnia, anélkül, hogy a kiütött, vagy más módon földre ért és nagy garral a legjobb kezéhez juttatott labdával eltalálták volna. Aki ütött, ha sikerült a labdát messzire kiütnie, hirtelen futásnak ered, néha ki és be is futhat, de ha ütése nem sikerül, a belső méta szélére áll, hogy másnak a sikerültebb ütése után futhasson veszélytelenül. Néha
