Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)
Somogyvári Ágnes: Bronzkori lakótelep Petőfiszálláson
42 \ SOMQGYVÁRI ÁGNES (Kiskun Múzeum) BRONZKORI LAKÓTELEP PETÓFISZÁLLÁSON 1985. augusztusában folytattunk leleimentő ásatást Petőfiszál- láson. A lelőhely a Szeged felé vezető E-5-ös ut mentén fekszik, Kiskunfélegyházától 12 km-re. A terület az 1920-as években a Borzai család tulajdona volt. Az ő elmondásuk szerint a 20-as, 30-as években szántás és a tanya körüli kerítés építése közben erről a területről már kerültek elő edénytöredékek. A töredékek az idők során elkallódtak. Az 1950-es években ezen a részen szőlőtelepítésre került sor. A telepítés újra edénytöredékeket hozott felszínre, ezek egy része a Kiskun Múzeumba került be. (Isz: 58.14.1-7.) Figyelmet érdemel egy fülesbögre töredéke, egy nagy edény, valőszinüleg hombár, össze nem illő alj- és oldaltöredékei, valamint a kisebb töredékek között egy ansa lunata fültöredék. Az eddig ismertetett előzmények után került sor tavalyi feltárásunkra. Az első szelvényt azon a kisebb magaslaton tűztük ki, amelyen a szőlőtelepítés történt. A szőlőt azóta kiirtották, a terület a Petőfi tsz tulajdona és szántóföld. Az első szelvény teljesen meddőnek bizonyult, sem cserép, sem állatcsont nem került elő belőle. Valószinű, hagy az intenzív földművelés teljesen megsemmisítette az egykori élet rrég megmaradt nyomait. A második szelvényt igyekeztünk olyan helyen kitűzni, ahol a felszínen előforduló néhány edénytöredék alapján az előzőnél nagyobb sikert remélhettünk. Ez a terület egykor szintén a Borzai család tulajdona volt, jelenleg a Petőfi tsz-é, de háztáji földként Kasza József műveli. Az első-második ásónyomban cserepek kerültek elő, 70- 80 cm mélységben pedig gödröket észleltünk. így ezen a részen folytattuk a kutatást. Összesen négy szelvényt nyitottunk. Mind a négy szelvényben 1,50 m körül értük el az altalajt. Objektumot a gödrök és a IV. szelvényben jelentkező tűzhely kivételével nem tudtunk megfigyelni. Az egykori járószint 60-70 cm mélyen lehetett, ezt a mélyszántások során tönkretették. A gödröknek szinte csak az alját találtuk meg. A második szelvény 1-2 ásónyomában talált töredékek közül a legjellegzetesebbek a peremtöredékek. Előfordulnak enyhén kihajló töredékek, egyenesre levágott pereműek. Ugyancsak innét került elő egy függesztőfül töredéke és egy álfüles oldaltöredék. A szelvényben három gödröt tártunk fel. Az első gödör hamus feltöltésű volt, néhány cseréptöredéket és állatcsontot tartalmazott. Az edénytöredékek kidolgozásukban durvák, jellegtelenek voltak. Előkerült egy hordozható tűzhely néhány töredéke is. A kidolgozást és az égetést tekintve valószinű, hogy egy hordozható tűzhely össze nem illő töredékei kerültek elő. A második gödörben ugyancsak Levés cseréptöredéket találtunk. A töredékek egy része durva kidolgozású és rosszul égetett volt. A peremtöredékek a már korábban említettekhez hasonlóan enyhén kihajlóak egyenesre levágott pereműek. Néhány olyan töredék is előkerült, amely kidolgozásában égetésében is eltér a többiektől. Szinük fekete, egyenletesen, jól égetettek, felületükön megfigyelhetők a fénye-