Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)
Farkas József: Egy szőke kislány emlékére – adalékok a Zsuzsika-szerelem történetéhez
169 vain Balia István tanítványa - szerint sokan szóvátették a faluban: "bizony az öreg Petrovics hiába költött erején felül az idősebbik fia taníttatására, mert csak komédiás lett belőle". Más szerző - Gencsi Zoltán (Szózat 1921. december 22-i szám) - arról szól, hogy "Petrovics kódorgó fiaként emlegették"; aki ismerte egyáltalán. Valószinüleg nem is sokan tudtak róla. A család evangélikus volt, Dunavecse református. Ez is oka lehetett annak, hogy néhány helyi értelmiségin kivül csak kevesen tudhattak személyéről és tevékenységéről 1844. tavaszáig. A verseiből tisztázható, hogy 1844-ben volt egy mikroközösség, amely befogadta, szerette, tisztelte a pályakezdő poétát. Ők voltak a "Petőfi-barátok". Közéjük változó számú tagot neveznek be az adatközlők. Biztos, hogy oda tartoztott: Bállá István segédlelkész, Szűcs János rektor, Bernolák Károly tanító és Kiss István helybeli vizimolnár. Az emlékezéseket idejekorán, a múlt század hatvanas éveiben összegyűjtő Péchy Imre írásaiból egyértelműen megállapítható: jókedvben vidámságban töltötte a társaság 1844. tavaszát. Minden adva volt ehhez. Találkoztak a tágas segédlelkészi lakban, az iskolamester lakásán, és a Zsuzsika szerelem "központ helyén", Nagy Pál házában. Az emlékezőktől és legfőképp a Petőfi versekből tudjuk, hogy Petőfi lakásadója portáján nem csak egy (ja jelenleg is álló) épület volt, hanem három. A gazdag birtokos, tisztelete jeléül a főépület legszebb szobáját adta a vencégurfinak. (Ez is bizonyitja: a "főbérlő", akinek az öreg Petrovics akkoriban ezekétszáz forinttal tartozott, nem nézte le a költőt, szegénysége, és munkás-iparos szülei miatt.) A kétablakos tisztaszobs egyik ablaka a Templom utcára, a másik a szomszédos - a portához tartozó - épületekre esett. Péchi Imre igy írja le a Koszorú, 1879. II. számában: "a szoba szép függönyökkel, ruganyos pamlaggal, kárpitos ággyal volt ellátva, volt berendezve". A szerelmi történet helye, ideje, környezete tehát ismert. Gencsy Zoltán gazdag adatolásu, helyi gyűjtésre épülő munkájában újabb följegyzések Petőfiről és Zsuzsikájáról (Szózat, 1923. 291-es szám) így írt: "Petőfi reggel nyolckor kelt fel. Akkor Zsuzsika bevitte neki az édes, meleg juh savót, melyet azért ivott, mert mell- és szívfájást érezvén, sokszor rettegett a tüdővésztől. És igazolásul (?) Petőfi Hattyúdal féle cimű verse: "Bizony, bizony csehül vagyunk,/ mellem szorul, majd meg fulok./ S szivem táján valami rág,/ Belőled én árnyékvilág/ Aligha el nem patkolok./" Természetesen a nap más szakaszaiban is találkozhattak. Hatvani Lajos 1919-ben megjelent "Petőfi mint vőlegény" című művében írja: "Nagy Pál nem tiltotta a serdülő lányt Sándortól. Találkozhattak, sőt kisétálhattak vasárnaponként." Mielőtt azonban a kapcsolat további mozzanatait vizsgálnánk, néhány adatot nézzünk Nagy Zsuzsannáról is. Nagy Pál és Demeter Zsuzsanna leánya, Zsuzsanna neve 1828. január 9-én lett bejegyezve a dunave- csei ref. egyház anyakönyvébe. Petőfivel való találkozása idején csak néhány hónappal múlt 16 éves. (Az egykorú szokás szerint tehát 1844- ben már eladó sorban volt.) Házasságot kötött 1848-ban. A Petőfi barátok, a "jó fiuk" egyikéhez, Bállá Istvánhoz ment feleségül. Két gyermeke született egy fiú és egy leány. Balláné igen fiatalon, harminchat éves korában, 1865-ben halt meg tüdővészben. Banánéról több fénykép is maradt; megközelítőleg azonos időben készültek. Társaságában Borbála nevű kislányát láthatjuk mindegyiken. Ha a sárguló fotográfiákat nézzük, bizony különösnek találhatjuk, hogy a sötét hajú széles, kun arcú asszony, egykor szőke volt és heves szerelemre gerjesztő. Az asszony Zsuzsika helyett, akiről kép is maradt - a Petőfi versek alapján - képzeljük el a tizenhat éves Múzsát.
