Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)

Kelemenné Merk Zsuzsa–Kőhegyi Mihály: Csávolyi bunyevácok Katymáron kötött házasságai (1747–1895)

Jól szemlélteti a tájat egy török fiú leírása. Osrnan 1688-ban Temesvár körül került a császáriak fogságába. Ekkor ÍR éves volt, nyílt eszű, értelmes gyerek, aki tudott a törökön kívül románul, szerbül és magyarul is. Fogsága történetét népiesen ár;:dó bőbeszédűséggel mondja el vaskos kéziratában. A zsoldosok közvetlenül elfogása után hazaengedték, hogy váltságdíját elhozhassa. Osrnan becsületesen vissza is tért Szegedre, de innen az osztrák csapatok már átkeltek a Dél-Dunántúlra. Erre ő - néhányad magával, akik szintén elengedett foglyok voltak s váltságdíjukat vitték - utánuk eredt. Szegedről Zombornak vették útjukat: "Keresztül a puszta és feldúlt Bácskán. Nappal gyilkos hőség uralkodott, de a végtelen síkságon sehol sem volt árnyék található. Innivalónk sem lett volna, ha a katonák táborozási helyükön nem ástak volna kutat, melyekben még volt víz, - némelyikben sok, némelyikben csak tetemes mélységben. Ilyenkor összekötöttük öveinket, leengedtük korsónkat, vízzel telve felhúztuk és ittunk. így vándoroltunk a pusztaságon. Aludni nem aludtunk, mert a kimondhatatlanul sok szúnyogot még nagy réztálcával sem lehetett volna elhajtani éjjel, nappal pedig a meleg és a legyek miatt nem hajthattuk álomra fejünket. Arról nem is beszélve, hogy a vadállatoktól s hajdúktól sem voltunk biztonságban." 5 napi vándorlás után, valamikor augusztus legvégén, szeptember elején, érték el Zom- bort. /30/

Az áldatlan állapoton csak ezernyi szorgos munkáskéz segíthetett volna, de éppen ebben volt a legnagyobb hiány. Sajnos a megye területéről e- gyetlen XVII. századi defterrel sem rendelkezünk, s így nem nyerhetünk képet a lakosság számának alakulásáról sem. Más forrásból tudjuk, hogy a XVII. század közepén katolikus délszlávok teleptek le Zomborban. /31/ A vidék lelki gondozását ferencesrendi barátok látták el. A világi papságot a török nem igen szenvedte, ellenben a kolduló barátokat rendszerint nem bántotta, mert ezekben az ő derviseinek hasonmását látta. A hódoltsági területeken rohamosan tért vesztett a katolikus vallás, viszont a hitújítás terjedt. Az egyházközségek kebelében dúló küzdelemben a török rendesen a protestánsok oldalán állott. /:’i2/ Ilyen körülmények között a ferencrendiek koldulva egyik helyről a másikra vándoroltak. Hosszú szakállat és bajuszt növesztettek és török ruhában ;iártak. Később azután Belgrádon püspökséget szerveztek, s a Bácska ide tartozott. /33/ Kalocsán is ferencesek működtek az 1620-as évek körül. Rendszerint bosnyákok voltak, hiszen a hívők legtöbbje szláv anyanyelvű volt. /34/

Arn a délszláv népek felköltüzése igazából a felszabadító háborúk nyomán indult meg. 1687. július 3-án Petrovits Nobak rác kapitány Miksa Emá- nuel bajor választófejedelemnek azt az ajánlatot tette, hogy 10000 fegyverest vezet a török iga alatt nyögő Szerbiából a császári hadsereghez. /35/ Egy részük hamarosan megérkezett, mert július 9-én Miksa már katolikus rácokat ajánl az udvari haditanács kegyeibe és azt kéri, engedjenek át ezeknek három palánkot (Szabadkán, Szegeden és Baján), ahol lakhatnának. /36/

Az udvari haditanács az ügyet Caraffa tábornoknak adta ki véleményezésre. Ebből az aktából tudjuk, hogy 1500 fegyverforgató férfiről volt szó. Szeptember 1-én a haditanács azt az utasítást adta, hogy az érkezőket Szeged, Szabadka és Baja palánkjába telepítsék le. És csakugyan a szabadkai ferenc- rendi barátok anyakönyvében, melyet 1687. december 1-től vezettek, szinte kizárólag bunyevác nevek szerepelnek. /37/ Később azután a Bajával szomszédos helységeket is benépesítették (Csávoly, Gara, Bököd, Hercegszántó, Almás.) /38/ A következő évben pedig már Badeni Lajos seregének, amely mélyen bent harcolt szerb területen, leghűségesebb harcosait jelentették. /39/ A szerb lakosság várta, sőt küldöttségekkel sürgette felszabadítását. 740/