Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)
Fazekas István: Kossuth-kultusz Kiskunfélegyházán
100 A toronybul sárga-fekete rongy lóg, Alatta meg két katona ácsorog. Kérdik egymást: sej, haj, pajtás, mi újság? Elment Kossuth, odavan a szabadság ... Akadtak tehát kézművesek is - mint például Móra Ferenc édesapja -, értelmiségiek is, akik a kesergő dalok hangján, plakátok, Kossuth-bankók, jelvények megőrzésével, elrajtésével örökítették tovább újabb nemzedékre 1848-1849 emlékét. Aligha tekinthető véletlen történeti adaléknak, hogy még az előkelőbb polgári rétegeket tömörítő Kaszinó is ébrentartja 48 emlékét azzal, hogy hangversenyre hívja 1860. november 18-ra Reményi Ede világhírű hegedűművészt, Petőfi egyik legismertebb tisztelőjét. A megtisztelő szereplés lehetőségét Reményi önzetlen elhatározással hálálja meg: felajánlja az est bevételét a kiskunfélegyházi Petőfi-házon elhelyezendő emléktábla készíttetésére. A tábla 1861-re el is készült, de a politikai viszonyok még nem voltak alkalmasak Petőfi emlékének megörökítésére. .1867-ig kellett várniuk a félegyháziaknak az avatóünnepély megrendezésével. A kiegyezés ténye új jogi helyzetet teremtett: kompromisz- szumok kegyetlen esélyeivel, de a 48-as hagyományok, a Kossuth-tisztelet legális lehetőségeinek bizonyos mértékű erősödését is megengedte. A Kossuth-irodalom bizonysága szerint épp a kiegyezés évében erősödik fel országszerte a Kossuth személye iránti érdeklődés. Kossuth Lajos Deák Ferenchez írt levele főként azokban az alföldi városokban kelt kivételes visszhangot, amelyekben toborzó útja során fegyverbe hívott, ahol még mindig bizakodhattak Kossuth valamikori hazatérésében, ahol angliai, amerikai, olaszországi útja minden fontosabb lépésére figyeltek. Nemcsak az 1848-as honvédek, hanem a népkörökbe, olvasóegyletekbe, baloldali körökbe tömörült polgárok is. Az 1868-as évtől Kiskunfélegyházán is erősödhetett a Népkör politikai szerepe, annak ellenére is, hogy az egylet alapszabályai óvtak a politikai szervezkedéstől. Azok a kutatók, akik Szerelemhegyi rövid, alig félmondatos tudósítása alapján a "zavargóbb elemek" kizárását számontart- ják - Bánkiné Molnár Erzsébet, Fekete János -, nemcsak sejtetik, bizonyítják is, hogy épp a 48-as eszmék tiszteletével a Népkörnek aktív szerep juthatott a pusztakerülő mozgalom előkészítésében. A kizártak valószínűleg éppen a mozgalom céljaiért lelkesedő "zavargóbb elemek" lehettek. A pusztakereső mozgalom előzményeinek ismertetésekor a Kossuth-kul- tusz eseménytörténetét is érintő megállapítást találunk Fekete Jánosnak a pusztakeresőkről írt kitűnő tanulmányában: "Nap mint nap erősödött a félegyháziakban az az érzés, hogy sorsuk jobbra fordítását csak Kossuth- tól remélhetik. Az elnyomatás sötét éveiben később is ez a Kossuth-várás végig jellemzője és keretbe foglalója maradt a félegyházi helyi politikának." legyük hozzá, hogy a haladó szellemű politikának. Mert a Kossuth- örökség elismertetéséért - mint látni fogjuk - nem csupán egy nemzedéknek kellett megküzdenie, volt erős cselekvési befolyása a város vezetésében a kormánypártnak is. Tény, hogy 1868-tól a Magyar Újságban, a Nép Zászlója címmel megjelenő - nagy példányszámban terjesztett - lapban egyre gyakrabban találkozhattak Kossuth tisztelői, a 48-as párt hívei Kossuth nyilatkozataival, újévi jókívánságaival, később terjedelmesebb politikai intelmeivel is. Madarász József, aki 1868 januárjában felkereste Kossuthot, már elutazása előtt biztatta lapvezérként az olvasóköröket, a népköröket, a szerveződő demokrata körök vezetőit, hogy legalább táviratban köszöntsék Kossuthot.
