Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1984 (Kecskemét, 1985)
Sztrinkó István: A Duna-Tisza közi népi építészetet alakító tényezők a 18–20. században
egykori pusztákon, mint pl. a Latinovicsok által 1787-ben létrehozott Madaras. A 19. században elsősorban a kiskunsági pusztákon jönnek létre új települések, korábbi folyamatos betelepülés és tanyasűrűsödések révén. Ezek létrejöttét már főként a területen belüli migráció segítette, bár kisebb mértékben még ekkor is számolhatunk a Duna-Tisza közén kívülről származó lakossággyarapodással. Igen érdekesen alakult pl. Jászárokszállás pusztájának, Kerekegyházának a településtörténete. „Ez legutóbbinak Kecskeméten ismertebb neve Kukália, mi onnan származott, hogy a jász gazdák közé porosz németek és fölvidéki tótok is települtek s a szomszéd kecskemétiek nem kis mulatságára igen keservesen bírták egymást megérteni . "/"}/ A 20. század elején van még egy olyan periódusa a községalakulásnak, melyben ismét részt vesznek a területen kívüli népelemek is, de egy-egy helyről nem nagy számban, s így nem alkottak közösségalakító többséget. Ez a folyamat a homokpuszták parcellázásával függ össze, mint pl. Kéleshalom vagy Pirtó esetében . A Duna-Tisza köze keleti részének népesedéstörténetében a szegedi nép kirajzásának volt nagy hatása, mely időben a szegedi nagyvíztől ^1879) a második világháború kitöréséig terjed. Iiarkakötöny, Balotaszállás, Zsana, Csólyospálos, Jászszentlász- ló, Szánk, Tázlár, Tompa, Kelebia községekben egyaránt számos szegedi eredetű családdal találkozhatunk. A Duna-Tisza közén végbemenő nagyarányú népességmozgások kétségtelenül hatással voltak az építészeti kép alakulására is. Az új helyen megtelepülök számára az elvadult táj megismerése és termőre fordítása nem kis munkát jelentett, ezért bizonyos, hogy az első lakóházak a környezettől egyszerűen megszerezhető anyagokból egyszerű szerkezettel, meglehetősen igénytelen formában épültek meg. A história domusok 18. századi bejegyzései bizonyítják, hogy a település legrangosabbnak számító épülete, a templom is magán viselte még ekkor az ideiglenesség és a szűkös lehetőségek nyomait. A hívek anyagi ereje, s valószínűleg technikai tudása is a saját épí tőgyakorlatukból ismert eljárással emelt templom építését tette lehetővé. így pl. Bácsalmáson „1733-ban még veszte zőből font viskóban tartották az istentiszteletet"; Bácsboko- don ugyanakkor nádkunyhó volt a templom./^/ Más említésekben vert.falú vagy vályogfalú templomokkal találkozunk, melyek bizonyítják, hogy a fejlettebb technikák sem voltak ismeretlenek. Valószínű, hogy ezeket nemcsak a közösségi épületeknél alkalmazták, hanem a település lakóházainak építésénél is. Természetesen a valós képhez az is hozzátartozik, hogy egy-egy településen egyidőben többféle technika is élő gyakorlat volt, különösen ha a lakosság több helyről származott. A 20. század elejéig tartó migrápiós folyamatok építészeti képre gyakorolt hatása több oldalú. Konzerváltak kezdetleges építőeljárásokat, az idetelepülök új technikai-szerkezeti elemeket, megoldásokat honosítottak meg. Hogy ma mindebből rendkívül keveset tudunk felmutatni, az számos egységesítő tényező következménye. A sokeredőjű népesség kulturális kiegyenlítődését erősítették a természetföldrajzi viszonyok, a kontinuus lakosság hagyományai, de ebbe az irányba hatottak a gazdálkodás lehetőségei, s a szabványosítást célzó építési szabályrendeletek is. Mindez együttesen olyan erővel jelentkezett, hogy a más kultúrájú idetelepülök sem vonhatták ki magukat hatásuk alól. Az építészeti kép vizsgálatakor figyelembe kell venni a- 87 -
