Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1984 (Kecskemét, 1985)
Mészáros Ágnes: A népi gyógyászat kutatása a Duna-Tisza közén
A NÉPI GYÓGYÁSZAT KUTATÁSA A DUNA-TISZA KÖZÉN MÉSZÁROS ÁGNES Orvos- és Gyógyszerészéttört éneti Múzeum Magyarországon a népi gyógyítás kutatás fontosságának felismerése egyidős a magyar néprajztudománnyal. Csaplovics János a hazai ethnographia első elméletírója 1822-ben, az akkor születő néprajztudomány kutatási területei között szerepeltette a nép természeti, testi, s elmebéli állapotát, testi egészségét, betegségét./l/ Ennek ellenére területünkön a népi gyógyítás kutatasa csak jóval később indult meg. A betegségekről való nézetek és a népi orvoslás irracionális rétegei szorosan kapcsolódnak a néphithez, egyben alkotórészei is a nép hiedelemvilágának. Ezért érthető az a sajátosság, hogy kezdetben folyóirataink a „Néphit" és a „Babonák" cimszók alatt közölték a gyógyításra vonatkozó adatokat. Jellemző az is, hogy a Duna-Tisza köze területéről a népi gyógymódok legkorábbi ismertetését Ipolyi Arnold Magyar Mythologiá- jaban találhatjuk meg. Az elemek tárgyalása során tűzzel es földdel kapcsolatos kecskeméti gyógyító eljárásokat közölt. Pl. a föld óvó, tisztító erejére utal az a kecskeméti gyógymód, amely szerint: „a kinek a torka fáj térdepeljen le a földre és egymásután háromszor mondja: édes anyám föld neked mondom torkom fáj, és annyiszor csókolja meg a földet, azutan térdepelve még egy mi atyánkot mondjon"./2/ Szintén archaikus néphitelem, a fakultusz ismertetése között bukkanunk rá egy másik idevaló mágikus célzatú eljárásra, melyben kétfajta ráolvasás is szerepel egyszerre: „A hideglelős bodzafához megy, s szól: „jó napot bodzafa, vendéget hoztam, a harmad vagy negyednapi hideglelést", azután átöleli ha vastagabb ha vékony két kezevel átfogja, s jól megrázza, mondván: akkor leljen ki a hideg, mikor másszor meglátlak, s elhagyja um. a hideglelés, bár mi erős lenne is"./3/ Ipolyi adatainál is régebbi időkre, a 17. század gyógyítási gyakorlatara világítanak rá a boszorkányperek aktái. Schram Ferenc olyan három kecskeméti és egy halasi boszorkányper irat anyagat közölte nagy jelentőségű művében, melyek tanuvalloma— sálból kiderül, hogy főként rontás és gyógyítás miatt vádoltak a gyanúsxtottakat boszorkánysággal. Ezekből megtudjuk, hogy a boszorkányok, ill. tudós gyógyítók apjuktól, anyjuktól vagy táltosoktól kapták tudományukat. Az egyik tanú azt hallotta a vádlott „Vecsési Péter szájábul, hogy eő ki ment a mezőre és a füvek hozzá szollottak így szólván: Én illyen Nyavalyáról való vagyok, en illyenről es ez fatens kerdette tőle hol tanulta holott eó hozzá soha nem szolnak, igy felelt, egy Táltos ember tanétotta",/k/ Vecsési Péter az l680-ló90-es években leginkább füvekkel, fürdőkkel gyógyította a betegeket. Ha az általa készített fürdő párája felszállt, a beteg reménykedhetett a gyógyulásban, ha a gőz elterült, akkor nem használt. Értett a kötés, a franczos, a rühesség gyógyításához. Az őellene felsorakoztatott tanúk csak gyógyításairól számoltak be, míg a női boszorkányok ellen egyenlő arányban szerepelnek a betegségokozó rontás és a gyógyítás vádjai. A kecskeméti Dócziné rontása abból állt, hogy egy gyermekágyas asszony udvarában egymaga felemelte a szekér tengelyét, s megforgatta a kerekeket. Az asszonyt ezzel örökre nyomorékká tette./ő/ Csak ők tudták rontásukat helyrehozni, gyógyítani, melyet azonban ingyen soha nem tettek meg, esetleg csak fenyegetésre. Az asszonyok gyógy-
