Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1984 (Kecskemét, 1985)
Fazekas István: Kiskunfélegyháza történetének kutatói (Szerelemhegyi Tivadar, Szalay Gyula, Mezősi Károly)
- 13^ fogadta el, de állami támogatást csak 1910-től kap az általa vezetett, s ekkorra már jelentős anyaggal rendelkező gyűjtemény. 1902-től 1912-ig a gimnázium - amely ekkor már főgimnázium - ad helyet a múzeumnak, igaz, ez a hely nem volt tágasabb egy nagyobb méretű szertárteremnél. Gyűjtését nyilvánvalóan a férőhely is meghatározta, nem véletlen, hogy sürgette az anyag átköltöztetését a kisvárosháza épületébe. (1912-től 1938-ig a 18. században épült kisvárosháza, a hajdani Görög- -ház adott tehát otthont a múzeumnak.) Szalay munkássága a tárgyi adottságok gondjai ellenére is érdekesen bővül ebben az időszakban. Szívesen ír cikket a helyi hírlapba Petőfi játszótársairól, ismerteti a gimnáziumi évkönyv köteteiben Miletz János éremgyűjteményét, de alkalmasint ír az Erdélyi Múzeum című folyóiratba is, ahol röviden az Alföld régészeti kutatásának programját vázolja fel 1909-ben. Ugyanekkor ismertet egy szenzációsnak tekinthető középkori a- ranyf or int-leletet a Numizmatikai Közlemények 1909-es évfolyamában. 1910-ben a Borovszky Samu által szerkesztett helytörténeti monográfia-sorozat Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyével foglalkozó XX. kötetében ő ír ismertetőt Kiskunfélegyháza múltjáról. A terjedelem kötöttségei nyilvánvalóan előnytelenül érintik a tanulmány régészeti fejezetét: amiről ő két-három sort ír, arról a mai kutató legalább két-három oldalt szeretne olvasni, éppen tőle, mert a röviden ismertetett anyag nagy része elpusztult a második világháború időszakában, vagy pontosabb feldolgozás hiányában ismeretlen lelőhelyűvé vált. A szakkutatók méltán hiányolják ma a csólyosi leletmentés dokumentációját éppúgy, mint a Borovszky-kötetben említett pákái, borsihalmi leletek feldolgozását vagy a Kecskemétre átszállított, csak fotókkal követhető szkír sírlelet nyilvántartási anyagát. A századfordulón még Kada Elek is gyakran megjelent Kiskianfélegyháza környékén (189^-tői 1908-ig), publikálta is az Arh. Értesítőben a gátéri ásatása anyagát, sajnos, nem tudhatjuk, hogy a feltárt anyag melyik múzeumban kapott helyet. Szalay múzeumszervező munkájával elég határozottan arra törekedett, hogy legalább az általa megmentett anyag a Kiskun Múzeumba kerüljön. A kivételes értékű aranyforint-lelétről - épp Szalay kesergő megjegyzéséből - tudjuk, hogy nem került a Kiskun Múzeumba. Szalay munkásságát méltatva - még az ismétlés veszélyét is vállalva feltétlenül szólnunk kell múzeumpedagógiai tevékenységének kivételes hatásáról. Mellette válik talán már a gimnáziumban, de később, jogász hallgatóként is muzeológussá Szabó Kálmán, néhány évvel korábban Madarassy László, Móra Ferenc, mint gimnazista diák ismerkedik meg a történelmi emlékek gyűjtésének szép hivatásával. Mielőtt nyugdíjba vonult, Mezősi Károlyt is tanította; letagadhatatlan tehát az a hatás, amellyel új kutatókat indíthatott el a muzeológusi vagy a történelemtanári hivatás felé. Szalay helytörténeti munkái közül kétségtelenül a Borovszky-kötetbe írt tanulmány emelkedik ki. (Hogy nemcsak nyelvész, irodalmár, történész is volt, azt voltaképp a Virág Benedek-monográfiának egyik szép fejezete árulta el már a lévai időszakban.) A tanulmány régészeti adalékainak jelentőségéről már szóltunk. A kötet műfaja sokirányú kitekintést kívánt Kiskunfélegyháza címszó alatt. Szalay a népszerűsítés igényével mintegy képzeletbeli séta kalauzaként vezeti végig az olvasót a városon, közben bemutatja annak műemlékeit, közintézményeit, nagy súlyt helyezve a legújabb - esetleg épp ekkor épülő - létesítményekre is .