Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)

A Duna-Tisza köze mint alakuló emberi táj - Táji adottságok

Egy-egy nyáj fölött a számadónak volt korlátlan hatalma. Ő alkudott meg a gazdákkal és a hatósággal az évi fizetségben, amit készpénzben, élelemben és legelőhaszonban határoztak meg, s ő alkalmazta segítőit, a bojtárokat is. Közülük az öregbojtár a számadó helyettesének számított, őt követték a másod-, harmad-, negyedbojtárok, az állatok számától függően. Legnehezebb sora a lakosnak, a legfiatalabb bojtárnak volt, mert ő végezte a pásztorállás körüli összes teendőket: hetente kétszer bejárt az élelemért, főzött, vizet hordott, s az éjszakai őrzésben is segítenie kellett.

A kecskeméti pásztortársadalom tárgyi világában számos régi vonást megőrzött. A korán polgárosodó mezővárosi viselet igazán hagyomány- őrző rétegét a pásztorviselet jelentette, melyet még 1853-ban is így jellemeztek: „...bő ujjú, vagy bornyúszájú hófehér ing; bokáig érő bő gatya, elül hátul csinosan korczra szedve ... A mellény ezen osztálynál is fekete selyem sűrű ezüst gombokkal. Ezen mellények népnéven ’kis mándlinak neveztetenek’...”. (Kubinyi - Vahot, 1980.)

A személyes használatú pásztori tárgyak között ugyancsak nagy számban találunk olyan eszközöket, melyek nemcsak formájukban, de díszítettségükben is régmúlt idők továbbélő tanúi. Egyetlen pásztor felszereléséből sem hiányozhatott az ún. pásztorkészség. Ennek legfontosabb részei a tűzgyújtáshoz szükséges acél, kova és tapló voltak. A tűzacél a kovácsok - gyakran cigánykovácsok - készítménye volt. Ezek az acélok népművészetünk becses darabjait is jelentik, bár kevés közöttük az igazán díszes darab, inkább ívelt formáik, geometrikus kivágásaik adják változatosságukat. A formai változatosság mellett bevert pontokból, vonalakból álló geometrikus vagy növényi díszeket is igen gyakran találunk rajtuk, az egyiken még a magyar címer is feltűnik.

A tüzszerszámokat finoman megmunkált, sallangos kostökzacskóban tartották pásztoraink, és ugyanilyen nélkülözhetetlen volt számukra a szintén bőrből készült bicskatartó. A kismándli zsebében kapott helyet a tükrös, melynek finoman faragott, lapos tokjában parányi tükör és bajuszpedrő szolgálta használójának hiúságát. Ugyanitt volt helye a szaruból készült fésűnek és a gatyamadzaghúzónak is. A borotvatartó nemcsak az eszköz tartására szolgált, de díszessége, furfangos zárja készítőjének ügyességéről is vallott.

E személyes jellegű tárgyak mellett a mindennapi élethez, az állatok őrzéséhez szükséges tárgyak alkották egy-egy pásztor közvetlen tárgyi világát. A szolgavas, a vasbogrács, a kásakavarókanál, az evőkanalak, a tűzről levett bográcsot megtartó kutyagerinc, a tűzrevaló gyűjtéséhez szük39