Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)

Utószó

A Duna-Tisza közét az 1960-80-as években a még élő és működő ta­nyavilág jellemezte, szemben az ország más részeivel. A falvakban is élet­teli paraszti lakosság gazdálkodott, s néprajzi gyűjtéseink azt az időszakot tárhatták fel, amikor már erősebben kezdték gépesíteni a kisgazdaságo­kat, de még jelentősége volt az állati igaerőnek, a régi kézi eszközöknek, eljárásoknak is. A fészerek, kamrák még épen őrizték az egykori szán­tóföldi és kertgazdaság szerszámait, s ha már nem is használták ezeket, még mindenki tisztában volt nemcsak rendeltetésével, de ismerte a hozzá tartozó mozdulatokat, technikát is, olykor alkalmazta is. A gyűjtések során kinek-kinek hatalmas mennyiségű fotó-dokumen­tációja gyűlt össze^ Ha ezek nem is kerültek egy gyűjteménybe, a kecs­keméti Katona József Múzeumba, de fellelhetők a kutatásban résztvevő személyek munkahelyének fotótáraiban. Sztrinkó István külön is felhívta a figyelmet a fotózás jelentőségére, mondván, hogy minden tárgy nem gyűjthető be, de a helyszínen lefényképezhető, sőt használatának mód­ja is érzékelhető. Amikor a néprajzi gyűjtések résztvevői megbeszélésre összegyűltek, és kidolgozták a munka megírásának alapelveit, külön ér­telmet nyertek a fent idézett szavak. Sztrinkó István olyan köteteket ter­vezett, melyekben nagy szerepet kap a tárgy, a tárgyi világ, ami nyom­tatásban, a fotókban és rajzokban ölt majd testet, begyűjthető példányai pedig a múzeumok gyűjteményét gyarapítják. Az építmények mind a falvakban, mind a tanyákon a régiek voltak, sőt új melléképületek építésénél régi technikákat, anyagokat is természetes módon alkalmaztak; ha pedig átépítettek vagy új épületet emeltek a régi helyett, bontásuknál dokumentálni lehetett a régi szerkezeteket, techni­kai megoldásokat, az eljárások nevét, a felhasznált, alkalmazott anyagok, technikák technikus terminusait. A lakásbelsőben még többségben voltak a parasztpolgári szinthez köthető régi bútorok és ezek értéket, sőt hasz­nálati értéket képviseltek. Napjainkban mind a múzeumok felszereltségének, mind a nyomdai eljárásoknak ugrásszerű javulása, lehetővé teszi, hogy a kép szerepe, ér­téke és mennyisége megnövekedjék, és a szöveggel egyenrangúvá váljék. A Monumenta muzeologica sorozat második darabja ezért a múzeumi források és gyűjtemények közül a kutatók figyelmét a fotó forrásértékére irányítja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom