Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)
Szemelvény Sztrinkó István tudományos munkásságából - A három város népművészete
fazekasokra utal. A fekete kerámiát mohácsi, szentesi, nádudvari gyertyamártó edények képviselik, melyek között több állatalakos díszítésű is van. A helyi és máshonnan érkezett árukból válogatva állt össze tehát egy-egy háztartás cserépedényeinek együttese. A múlt század utolsó harmadától azonban a kerámiát mindinkább a fémedények és a keménycserép- készletek váltották fel. Jelentőségének csökkenésére hatással volt az életmód és a lakáskultúra változása is, így pl. a szabad konyhák megszűnése, mely a legtöbb fazekaskészítményt feleslegessé tette. A Háromváros népművészetének számbavételekor a hivatásos iparosok és mesteremberek készítményein túl nem hagyhatjuk figyelmen kívül az ügyes kezű, fúró-faragó ezermesterkedők által készített tárgyakat sem. Ezek a mindennapi életben, a háztartásban és a gazdaságban használatos tárgyak elsősorban olyan anyagokból készültek, amelyek megmunkálásához nem volt szükség bonyolult szerszámkészletre. Egy faragóbak, balta, fűrész, vonókés, sőt gyakran csak egy éles bicska is elegendő volt előállításukhoz. Zsúpszalmából vagy gyékényből kötötték az őskori cseréphombárok formájához hasonló, egyszerű kivitelű tojástartókat (a kecskeméti népnyelvben pohályosokat) és a szakajtókat. A szalmából készült tárolóedények közül a legdíszesebbek a lapos hengerből és a kúpos fedélből álló kenyértartók. Az oldalukon és a fedelükön egy-egy sáv csak hullámvonalas fonattal volt kitöltve, hogy a megvágott kenyér szellőzhessen. Ez a forma rendkívül hasonlít a jászsági kenyértartókhoz, s így felvetik ennek a lehetőségét, hogy vagy a Jászságból költözött ide specialista, vagy pedig jászságiak piacoztak velük.53 A közeli Tisza mentén könnyen megszerezhető vesszőből kerek kosarak és garabók készültek, melyeknek esztétikai értéket tökéletes formájuk ad. Díszítésként legfeljebb néhány sort hántolt, fehér vesszőből fontak az oldalukba. Külön típust jelentettek a fehér vesszőből kötött, fedeles kiskosarak, az ún. győri garabók. A barkácsolók készítményei között több kisebb háztartási eszközzel találkozunk, pl. fali sótartókkal, szakajtóra való keresztfával, fakanalakkal. Az evőkanalak és lisztmerők azonban gyakran felvidéki vándorárusok révén kerültek be a háztartásokba, akik még fából faragott habverőket is árultak. Ügyes kezű helybeli emberre vall pl. az a gyertyatartó, melynek négy ívelt lába lófejékben végződik vagy az a puhafából faragott sótartó, mely ülő 53 A Magyarság Néprajza I. 54. lapon közölt ábra. 215
