Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)
Szemelvény Sztrinkó István tudományos munkásságából - A három város népművészete
A XIX. század közepére a mentés, dolmányos viselet egyre jobban visszaszorul, a lajbi vagy mándli váltja fel. „Felöltője az egyik osztálynak leginkább a jobb módú gazda legénynek - dolmány alakú, de lehajtott gallérú, övig érő öltöny, a népnyelvén nagy mándli, mely ha nem fekete zsi- nórzatú, akkor fényes fehér gombokkal ellátott sötét kék posztajú; mellénye selyem avagy kék posztóból van igen sűrű apró gömbölyű ezüst gombokkal, avagy nagyobb féle négyszegű ezüst gombokkal igen sűrűn kirakva. Nadrágja kétféle: zsinóros, szíjas kék magyar nadrág, fölül reá vont hegyes kordovány csizmával, melyen olykor apró csinos sarkantyút viselnek. A másik: gombos lovagló nadrág ... romlott népnyelven rajhuzli...” 38 Ceglédről is hasonló értelemben szól egy 1850-es évekből való tudósítás. „Módosabbjai nagy ezüst gombok - s sarkantyúval ellátott öltözetet szeretik, pörge kerek kalap, nagy újjas lajbli, úgynevezett mándli.”39 A XX. század elejére azonban a divatba jövő kabát és pantalló a mándlis viseletét is visszaszorítja s polgári jellegűvé alakítja az öltözködési kultúrát. AXV1I-XVIII. századi női viselet anyagaiban és összeállításában is jelentősen különbözött a XIX. századitól. Az alsóruházat, az ingalj és pendely nem sokat változott, a felsőruházat azonban jelentősen átalakult az 1800-as évekre. Igen bonyolult ruhadarab volt az ingváll, melyhez hozzá tartozott a kézelő, a fodor, a karhossza és a vállhegy. A karhossza a gyolcsból vagy vászonból készült ingváll különálló ujja volt - gyakran csipkékkel, hímzéssel díszítve - s hogy az összeerősítést eltakarják, a szalagokból álló vállhegyet erősítették rá. A szintén csipkékkel ékesített fodor az ingváll gallérját alkotta, a pántlikával felerősíthető, hímzett kézelő pedig az ujj végét díszítette. A XVIII. századra eltűnnek az ingvállnak ezek az elemei, és mindinkább általánossá válik a hímzésre ugyancsak alkalmas felületet nyújtó váll, azaz pruszlik viselete az ingváll felett. A század vége felé a szabók és a varróasszonyok közötti viszálykodás miatt már készítésének jogát is szabályozni kellett. „Pruszlikon minden féle len, kender és szőr materiábul hal héj nélkül, ha viaszkos vászon lészen is benne szabad lészen az Asszonyoknak készíteni...”40 A pruszlikhoz mindig hosszú, bokáig érő szoknya tartozott, melyet sokfajta anyagból - gyolcs, karton, selyem, bársony - készítettek és sokféle színben viseltek. A szoknya elé kötötték a kötényt, ami a hétköznapi mun38 KUBINYI - VAHOT 1853. 100. 39 SIMONFI 1857.243. 40PAPP 1930. 37. 208
