Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)

Szemelvény Sztrinkó István tudományos munkásságából - A három város népművészete

nem jönnek többet Erdélybe, és erre fogják inteni a magyarországi szomszéd szabókat is.24 Természetesen máshonnan érkező kereskedők és mesterek tevékenysége is segítette az ellátást. A különböző kelméket a török kereskedők és a helyben élő görögök közvetítették, a Felvidékről gyolcsosok jártak városainkba, de találkozunk debreceni, szegedi, pesti és budai szabókkal, szűcsökkel, csizmadiákkal, sőt rác mente- és szoknyaárusokkal is. Ugyanakkor a helybeli mesterek is eljártak a környező városok piacaira és vásáraira, nagyban elősegítve ezzel a viseletek egymáshoz való közeledését.25

A Háromváros XVII-XVIII. századi férfiviseletének legjellemzőbb darabjai a posztóból készült dolmány, mente és a szűk nadrág. Általánosan viselték a férfiak körében: a szolga és mesterember éppúgy, mint a módosabb gazdák. Különbségek a posztó minőségében mutatkoztak, mivel az előírások és rendeletek szerint a szolgafélék csak a fehéres színű abaposztóból készült ruhákat hordhatták. A módosabbak a kisznicér, karazsia, fajlangis néven emlegetett finomabb posztófajtákból varratták ruházatukat, melyeknek színe leggyakrabban kék vagy fekete volt, de lehetett zöld vagy vörös is.

Ugyancsak a tehetősebbek díszítették zsinórozással, paszományokkal és ezüstkapcsokkal vagy ezüstgombokkal mentéjüket és dolmányukat. Az öltözet ezüsttartozékait a legrégibb kecskeméti céh, az 1557-ben alakult ötvöscéh mesterei készíthették. Az ezüstgombok értékét jól mutatja, hogy gyakran végrendelkeznek róluk.

Megkülönböztették a nyári mentét, mely béleletlen volt, a bélelt télitől. Bélésnek vadbőröket vagy báránybőrt használtak, ez utóbbit fekete bárány bőrével szegélyezték. Sok vitára adott okot a szabók és a szűcsök között a bélés elkészítése, melyet többször is úgy szabályoztak, hogy a pré- mezést csak a szűcsök végezhetik.

A posztónadrágok mellett az 1770-es évekig salavárinak nevezett bőmadrágokkal is találkozunk, melyet inkább szolgafélék és pásztorok viseltek. Nagy előszeretettel díszítették ezt is.

A viselet egyik fontos kiegészítő eleme volt az öv, melyet bőrből, zsinórból, szőrből egyaránt készíthettek. A módosabbaknál selyem vagy bársony övék is előfordultak, s ezeket ezüstdíszekkel is ellátták. Ez az ún. pártaöv a XV1I1. században a férfi és a női viseletnek egyformán tartozéka volt. „Attyokrol maradott párta üv légién az anyoké” - szól egy örökösödési perben született határozat.26

24 SZÁDECZKY 1913.93-95.

25 BALANYI 1968. 105-106.

26PAPP 1930. 24.

204