Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)

Szemelvény Sztrinkó István tudományos munkásságából - A három város népművészete

hogy 1922-ben három mézeskalácsos mestert írtak még össze. Arra is van azonban adatunk, hogy más városokból települt ide mézeskalácsos mester, aki bizonyára mintáit is magával hozta. 1786-ban pl. Schlikk Joseff rozs- nyói mester kéri, hogy „tanult mesterségének szabados folytatása mellett bé vétessenek” kecskeméti lakosnak, amire az engedélyt meg is kapta.21 Valószínű azonban, hogy a legtöbb mézesbáb formánk kecskeméti, melyek zöme Sánta József mézesbábostól 1914-ben került a múzeum gyűjteményébe. Ő akkor már megvált a faformáktól, mert azokat a bádogból készültekkel cserélte fel, ill. áttért a cukrászipari termékek gyártására.

E minták között megtaláljuk valamennyi közismert mintát, a pólyás- babát, huszárt, kardot, pipát, papucsot ábrázolókat, melyek a XIX. század második felének jellegzetes motívumai. Van azonban közöttük néhány különleges darab is, mint pl. az a fonna, melyen hosszúhajú, díszes ruhájú nőalakot faragtak meg, ki kezében ábécés táblát tart, vagy az 1697-es évszámú, a három királyok betlehemi látogatását ábrázoló dúc. Kompozíciójában, megformálásában erős rokonságot mutat az 1660-as magyaróvári ütőfával. Mívessége - növényi ornamentikáiból álló gyűrűbe foglalva formálták meg a kevesebb alakot felvonultató jelenetet - s lényegretörő megfogalmazása talán még erőteljesebbé is teszi magyaróvári rokonainál.22

A mézeskalácsossággal is összefüggő, mert a faggyú mellett a viaszt szintén feldolgozó foglalkozás volt a gyertyamártás. Az imént említett Schlikk József mézeskalácsos pl. 1796-ban a kecskeméti magisztrátustól hat évre visszamenőleg megkapja tartozását a városnak készített viaszgyertyákért.23 A gyertyamártás különösen szép emléke maradt ránk Kecskemétről. Az általánosan elterjedt cserép gyertyamártókkal szemben ez a darab keményfából készült, két nagy S alakot formázó füllel. Előlapjára, bemélyített mezőbe két hátranéző, címerpajzsot tartó oroszlánt, föléjük pedig 1789-es évszámot faragtak.

Az ácsok, épületasztalosok kezemunkáját dicsérik lakóházaink faragott, fűrészelt fadíszei. Nem olyan látványosak ezek, mint a deszkából készült napsugaras házormok, mivel a Háromvárosban már a múlt század elejétől zömében vályogból vagy téglából épültek a házvégek. Szabályrendeletek határozták meg a házépítés reguláit, de rangosabb lakóházat igényeltek a módosabb cívisgazdák és az itt élő nemesek is. Ennek kifejezői a téglaboltozású hatalmas deszkanagykapuk. Tagoltságuk, a deszkák elhelyezéséből adódó

21 SZABÓ T.j. 1786.

22 WEINER 1981.21. kép

23 SZABÓ T.j. 1796.

202