Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)
Szemelvény Sztrinkó István tudományos munkásságából - A három város népművészete
Igazán díszesek viszont a csengőszíjak rézcsatjai, hasonlóan a szintén rézöntők készítette nyereg, nadrágszíj és szárcsátokhoz. Két alapformájuk, a négyzetes és a félkörös a leggyakoribb. A legszebbek csipkézett szélüek, melyeknek peremébe apró kis lyukakat fúrtak, s az előlapjukba virág és leveles-indás motívumokat véstek. Sokszor a csat két oldalán egymásnak hátat fordító állatokat, így pl. oroszlánokat mintáztak meg, amit többször már csak egy-egy stilizált nyúlvány érzékeltet. A Háromvárosban a fával dolgozó mestereknek kevés népművészeti emléke maradt ránk. A bognárok, kádárok elsősorban gazdasági szerszámokat készítettek, melyeknél a célszerűség volt a meghatározó, s legfeljebb a készítés évszáma és a megrendelő nevének kezdőbetűi kerültek a tárgyra. A múlt század elején azonban még a munkaeszközök sem voltak ilyen szürkék, hiszen a kecskeméti magisztrátus nem ok nélkül tilthatta a cifra gazdasági szerszámok készítését. A díszítésre való hajlamot rendeletekkel teljesen elfojtani nem lehetett, amint arról az 1816-ban készült, szép, ívelt formát mutató, finom fa- ragású gereben is tanúskodik. De legfőképpen bizonyítják ezt a különböző szerszámok, a gyaluk, csínvágók, körzők, facsavarmetszők. Gyakori minta ezeken az apró pontokból álló félköríves sordísz, a különböző növényábrázolás, a levél és stilizált virág. Különösen szép egy csavarmentesre esz- tergályozott szárú, leveles, indás díszítésű körző és az a csínvágó, melynek előlapjára az 1796-os évszám alá faágon ülő madárkát faragtak. A Háromváros nem tartozott a jelentősebb alföldi bútorkészítő központok sorába. Tudjuk azonban, hogy a XVIII. században mindhárom városban megalakultak az asztalosok céhei,19 20 ami egyben arra is utal, hogy a helybeli igényeket elsősorban városaink mesterei elégítették ki. Kecskemét 1824-es Tanácsi Jegyzőkönyvében az asztalos céh privilégiumainak megújítására vonatkozó kér /ényt a következőkkel indokolják: „...hogy a’ céhbeli asztalosok 25 számmal vágynak, kik az érdekelt Comissarius úr fel- vigyázása alatt mesterségeket fojtatják, kik nem csak a festéssel való munkát értik, hanem a legcsinosabb s pallérozással kifényesített eszközöknek készítésében is jártasak, s mind a Legények formálására, mind az Inasok Tanításokra alkalmatosak.. .”.2(l Ekkor tehát már a politúrozott, műbútorasztalos-munkák végzésére is vállalkoznak mestereink, mely mindjobban kiszorítja a korábbi festett bútort. 19 SZÁDECZKY 1913. 270. és 285. 20 SZABÓ T.j. 1824 200
