Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)

Sztrinkó István - Életpálya

sikeres volt, arról álljon itt egy rövid pár mondat, amelyet az 1994-ben megjelent emlékének szentelt kötetben Szabó István vetett papírra: „...néprajzosok, történészek és helytörténeti kutatók bevonásával olyan kiskunsági gyűjtő táborokat szervezett évek hosszú során át, amelynek minden hasonló módon próbálkozó kutató, szervező számára csupán áhított, de meg nem haladható példa lehetett. Mind szakmailag, mind a szervezést illetően.” Sajnos korai halála miatt ezekből a kutatásokból nem születtek meg a kötetek, de a szerzők számos helyen publikált írásai e tájat mégis bevitték a tudományos köztudatba, s élesebb kontúrokkal és belső látással jelenhetett meg a Duna- Tisza köze a magyar néprajz térképén. O maga Kecskeméttel és pusztáival kezdett foglalkozni, s ennek eredménye egy Szabó Zoltánnal, Körösi Ilonával és Székely Györggyel 1983-ban elkészített kiállítás, melyhez kitűnő katalógus is készült. Helyet kapott benne a frissen gyűjtött anyag, s kirajzolódott belőle további eléképzelése. Szinte programja is lehetett a térség feltárásának. De még ezt megelőzően megírta, és közös kiállítást rendezett Novák Lászlóval a Háromváros (Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd) népművészetéről, s csatlakozott ahhoz a korábban megindított kutatáshoz, amelyet e térségben Novák László kezdeményezett. Közben tiszazugi gyűjtéseinek eredményei is napvilágot látnak. Bekapcsolódott ugyanekkor a Dunántúlon, a Zselicségben folyó, három összevont község kutatásának munkálataiba is, amelynek Mozsgó volt a központja, székhely községe. Itt érte a hír 1979 telén, hogy sürgősen utazzék haza, mert kinevezték a Bács-Kiskun Megyei Múzeumigazgatóság igazgatóhelyettesi posztjára. Ez fordulatot jelentett pályáján és addigi életvitelében is. A fordulat szerencsés és jókor következett be, egyidejűleg egy másikkal, amely magánéletében következett be, s egymást erősítette.

1978-ban ugyanis megnősült. Feleségül vette a Hajdúságból elszármazott Nagy Irént. A pedagógia szakot végzett fiatalasszony otthont teremtett számára, az albérleti élet után lakásuk lett, volt kihez és hová fordulnia, volt kitől megértő segítséget kapni. Születendő cikkeit ő segített világra jönni, beszélgetések során apró részleteket tisztázni, s munka után megpihenni. Sokat kapott tőle abban is, hogy egy új terület irányába bővülhettek ismeretei. Felesége ugyanis tanári és kutató alkat, aki komolyan veszi hivatását, maga is publikál, doktorál, s igényeli az elmélyült beszélgetéseket. Mi, akik a kiskunsági táborokban gyakran megfordultunk, már korábban is ismertük őt, s mert Debrecenben végzett, többen egyetemistaként is számon tartották, Sztrinkó Istvánhoz tartozónak tudták. Esküvőjük előtt a szabad- szállási táborban napokat töltött közöttünk.

180