Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)
Sztrinkó István - Életpálya
Sztrinkó István 1953-ban született Jánoshalmán. Az egykori északbácskai mezőváros sorsa meglehetősen viszontagságos volt. Mutatja ezt az is, hogy az idők folyamán neve többször változott, s a mindenkori név utal az ott élő etnikum jellegére éppen úgy, mint akkori státusára, állapotára. Az oklevelekben Csőszapa, Jankó, Jankó szállás, Jakafdsepalánk, majd hosz- szú időn át Jankovácz néven azonosítható, mígnem 1904-ben Jánoshalma néven állandósult. A mindkét ágon földműves családba született Sztrinkó Istvánnak neve is utal egykori nemzetiségére, s érthető módon sokat foglalkoztatta a Duna-Tisza köze újranépesedése, az, hogy milyen népmozgás jellemezte ezt a tájat, s miként váltak a legkülönbözőbb irányból érkező telepesek tájátalakító, sajátos kultúrát teremtő, sokszínű, de mégis egymáshoz közelálló népcsoportok magyarrá, illetve miként őrizték meg más közösségek nyelvüket, eredeti kultúrájukat is. Személyes kérdés volt ez nála, s nemcsak kutatandó téma. Éppen így, származása és környezete miatt személyessé vált számára a paraszti világ, a parasztság mindennapjainak kutatása is. Fényes Elek a múlt század közepéről ilyen jellemzést írt szülőhelyéről: „Jankovácz, magyar mv., Bács vmegyében, Pest vármegye szélén: 5712 r. kath., 4 egyesült óhitű, 3 n. e. óhitű, 4 evang., 5 ref., 255 zsidó lak. Kath. paroch. templom. Vendégfogadó. Synagóga. Határja igen nagy, de jobbára homokos. Gulyát, ménest, és sok juhot tart. Szőlőskertjei csekély borral fizetnek. Fában szükséget érez. Széksót gyűjt. A báró Orczy családtól megvette valami Mayer nevű bécsi bankár. Határja 4-dik osztálybeli, s kiterjed 41,838 holdra 1100 négyszögölével. Ebből 284 6/8 egész urb. telek után van szántóföld 11,042 hold, rét 6841 h., jó legelő 3563 h., buczkás legelő 2381 h., szőlő 590 h., majorsági föld 10,000 hold, erdőkkel beültetett homoktérség 6874 h., mocsár 373 h., utak 114 hold.” Ennek a kultúrának földrajzi adottságokhoz való kötöttsége miatt is, jó száz évvel később maga igyekszik feltárni a még meglévő maradványait, emlékeit. Ősei tudását, ismereteit, tapasztalatait meg akarta örökíteni, mert családi hagyományból, környezete emlékeiből s saját tapasztalataiból is látta ennek hihetetlen értékét. Édesapja a tompái termelőszövetkezet elnökeként végig ebben a világban élt, látta gyermekkorában ennek az életformának a teljességét, majd részese volt annak a folyamatnak, amely ezt a világot gyökeresen átalakította. Édesanyja a tompái bölcsődében dolgozott. Különösen sokat kapott anyai nagyanyjától, Maruzsa Ferencné született Hornyák Máriától, aki igen élénk szellemű asszony volt, s akitől maga is sokat gyűjtött, aki gyermekkorában rányitotta a szemét arra, hogy hol is él, és milyen világ részese. A néprajz művelése nála így személyes üggyé vált, 176
