Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)
Sztrinkó István - Társadalmi háttér: család
A különélő nagycsalád voltaképpen a nagycsalád alföldi tanyavilághoz igazodó egyik lehetséges formája, amely ugyan a régi kiváltságokon nyugvó jászkun öröklési és tulajdonjoggal is összefügg, a régi, feudalizmus korában kialakult nagycsaláddal genetikus kapcsolatban áll, ugyanakkor igazodva a polgári tulajdonjoghoz és az egyre erősödő új tanyás települési rendhez, kapitalisztikus vonásokat is felöltve a legutóbbi időkig megmaradt. Ez a családforma és az erre épülő munka- és üzemszervezet lehetővé tette a jászsági lakosok számára, hogy a jobbágyfelszabadítás után benyomuljanak a szomszédos, sőt távolabbi volt jobbágyfalvak határába, ott birtokot szerezzenek, s tovább terjeszkedjenek. Szabó László ezt a birtokszerzéssel egybekötött kitelepülést, előre nyomulást nevezi jász expanziónak, amelynek motorja, éltető ereje a különélő nagycsalád. Ezt a Duna-Tisza közére kitelepülő jászsági lakosok magukkal vitték, s a volt pusztákon kialakított tanyákon is alkalmazva, a Duna-Tisza közén is megállíthatatlanul nyomultak előre. A lényeg az volt, hogy a családfő halála után az örökösök nem osztották fel a családi birtokot, hanem továbbra is együtt maradva, egy kasszára és egy karra dolgoztak. A közös kasszából újabb és újabb földeket vásároltak, és arra tanyát építettek. Arra törekedtek, hogy minden fiúgyermeknek külön tanyája legyen, még ha eleiben bérelt tanya is. A szolgatanyás fogadása nem volt náluk szokás, ha lányok voltak, akkor a vőnek igyekeztek biztosítani tanyát, aki éppen úgy elszámolt a mindenkori családfőnek, mint a gyermekek. A jászkun özvegyi öröklésjog ezt a szisztémát még inkább megerősítette, mert ha a gazda előbb halt meg, a családfőség az özvegyre szállt, mindaddig, amíg férjhez nem ment. Ezt a nagycsaládi formát Szabadszálláson, Kiskunmajsán, Kiskunfélegyházán, Jászszentlászlón is megtaláltuk, mint a közelmúlt élő gyakorlatát. Ez a birtokgyarapító, külön élő nagycsaládra épülő szisztéma azonban csak addig érvényesülhetett zavartalanul, amíg a Duna-Tisza köze új, homoki legelőket birtokba vevő új népe fel nem fedezi a homok hasznosításának új lehetőségeit, és kezdi megteremteni a szőlő-, bor- és kertgazdaságait. Ennek munkarendje, technikája, termékeinek piacra juttatása egészen más munka- és üzemszervezetet igényelt, ám magát a családot éppen úgy a legkisebb gyermekig igénybe vette, mint a földművelésen-állattartáson alapuló feketeföldi nagycsaládi gazdaság. Elegendő itt csak annyit megemlíteni, hogy míg a különélő nagycsaládi tanyákon mindenütt családtag ült, és a gazda irányítása alatt önállóan dolgozott, kizárva a bérmunkát, addig a nagyobb, tehát piacra is termelő szőlő-, gyümölcs- és kertgazdaság tényleges motorja, valódi munkaereje a kapás volt. Családostól felfogadott, 173
