Bereznai Zsuzsanna: A népi táplálkozás hagyományai Székelyszentkirályon - Libelli Transsilvanici 11. (Kecskemét, 2015)
A kenyér
Én ma úgy csinálom, hogy a hat kenyérhez hat tálat veszek elő, hogy abba’ keljön meg, és akkó’ hagyhatok egy picit lágyabb tésztát. A sütőlapátra egy nyers káposztalevelet is tettek, arra helyezték a kenyeret, és azzal együtt csúsztatták a kemencébe, nehogy leégjen a kenyér alja. A sütés közben a kenyereket egyszer megmozgatták, nehogy egybesüljenek vagy leégjenek. Ha kisült a kenyér, az égett héját leverték, lereszelték, majd teknőbe helyezték, letakarták abrosz- szal, hogy megpuhuljon. Ám sok szegényasszony nem verte le a kenyér héját, mert sajnálták volna, ha az kárba vész. Amikor megszegték, késsel keresztet vetettek a kenyér aljára. Megfordítsuk a kenyeret, az alja kerül fölülre, és keresztet vetünk rá: Jézus! Jézusom! - csak ennyit mondtak, vagy csak gondoltak magukban - Jézus! Jézusom megsegített... Anyósom pedig úgy szokta, hogy a kenyeret nem vöt szabad megverni, hogy lejöjjön a kenyér héja, mert azt mondta, akkó’fogy... És így nem szárad meg olyan hamar. Ha nem verjük meg a kenyeret, akkó’ nem szárad meg a kenyér - anyósom mondta. A kenyérsütés napján a kenyértésztából készülhetett kicsi lepén és madárka is, amit a kenyérrel egy időben tettek be sülni, ám hamarabb elkészült. A gazdasszony a szegényeknek, a szegény szomszédoknak néha sütött egy-egy cipót is. Egyesek nyolc-tíz centiméter magas, kerek lepényt is sütöttek a kemencében, nem tepsiben, amit azért sütött a gazdasszony, hogy amikor már egyáltalán nincs kenyér a háznál, az hamar elkészül, és rögtön van mit enni: a kerek lepén egy óra alatt, míg a kenyér két óra alatt sül meg. Más háznál a tepsiben sütötték meg a lepényt: Amikó’ nem vót kenyér, s hogy ne menjünk kőcsönér’, akkó’ süttek egy kisebb lepényt, amit egy óra mú’va kivettek, azt má lehetett szeletelni. Kerek lepény vót, szalonnával ették. Ősszel szívás lepény vót. Az úgy készült, hogy a kenyértésztábó’ kiszakítottunk, s akkó’ azt kinyújtottuk, szilvával, kimagozott szilvával körberaktuk, s lehet, hogy egy kicsi cukrot tettünk reá, ha vót... És akkó’ azt felcsavartuk, mint a kalácstésztát. Tepsibe’sütötték ki, egy szögletes kalács-sütő tepsibe betétették, eztet is tette bé a kenyerekkel. Mások meg úgy is csinálták, hogy a tetejére tették a szívát. Én, amikó’férjhez jöttem, mert mi is szerettük, akkó’ ma több cukrot lehetett kapni, fahéjas cukorral leszórtam, s tejszínnel lefedtem... Vágtuk, jó vastag szeletekre. Jó vékonyra kinyújtottam, jó sok szívát... Még szokás vót a kenyérsütéskó’ a kenyér tésztájábó’ madarat csinálni. De mi inkább a szíváslepénynek örvendtünk... A kenyérsütés egyes mozzanataihoz különféle szokásszerű cselekvések kapcsolódtak. A dagasztás megkezdése előtt a gazdasszony keresztet vetett. Az első kenyér bevetése előtt elhangzott a következő fohász: Áldd meg, Uram, s szaporítsd meg mind az öt árpakenyeret! - még akkor is ezt mondták, ha már nem árpakenyeret sütöttek. Mások ezt mondták: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, a Szentháromság tiszteletére, Uram, áldd meg, szaporítsd meg szent áldásodat! így emlékeznek erre: Én, amikó’ hozzákezdek a kenyérsütéshez, mindig azt mondom: Édes jó Istenem, segíjjé’ meg! Amikó’ megdagasztottam, akarom teritteni le, 49
