Deme Ágnes: A széna szerepe Csíkszentgyörgy népének gazdálkodásában - Libelli Transsilvanici 10. (Kecskemét, 2013)
Társadalomnéprajzi vonatkozások: egykori kalákák és mai örökségük
Utóbbira inkább a trágyahordáskor van szükség, a kaszálókat általában 2-3 telente kell ganajozni. Külső segítségként a környező falvak lakossága gyakran megfordult Csíkszentgyörgyön. Csíkszentimre és Csíkszentkirály lakói általában hamarabb végeztek a saját szénájukkal, utána Csíkszentgyörgyre jöttek segíteni. A szentgyörgyi lakosok pedig előbb készültek el, mint például a háromszékiek, így ők oda mentek „vendégszerepelni”. A szénamunka elvállalása idegen faluban természetesen nem tekinthető kalákának, a munkások mindig bért kaptak. A háromszékiek például a kollektivizálás előtt különösen jól fizettek. A bért nem mindig pénzben adták, gyakran gabonával, vagy posztóval honorálták a segítséget. Napjainkban már az a jellemző, hogy egy-egy család a saját kaszálóján gyűjt szénát, de néhány évtizeddel ezelőtt a takarás még hagyományosan kalákában történt. A kaláka klasszikus formája szinte minden adatközlőm szerint a kollektív előtt valósult meg. A szocializmus éveiben nem a gazdák voltak a kaszálóterületek birtokosai, a rendszerváltás után pedig inkább modernebb megoldások következtek. A szocializmus idején, a kollektivizált mezőgazdaság korában Csíkszentgyörgyön a szénagyüjtés brigádszervezetben valósult meg. A Tsz keretében a faluban az 1960-as évek végétől 1975-ig hét brigád dolgozott, ez a szám 1975 után négyre csökkent. Egy brigádban körülbelül 200 családfő tevékenykedett. Családtagjaik nem számítottak a brigád tagjainak, de munkájukat beszámították a családfő teljesítményébe. A rendszerváltás előtt a brigádok jelentették minden mezőgazdasági munka szervezeti keretét. A növénytermesztés, a fafeldolgozás, az aratás ugyanúgy brigádokban valósult meg, ahogyan a szénabetakarítás is. Egy brigádhoz egy adott falurész lakossága tartozott, a brigádok számozása pedig a déli területen kezdődött. A település déli részén tehát az egyes számú brigád lakói éltek, ettől északra a második brigád tagjai laktak és így tovább. A szénacsinálás során a kaszálóbrigád tagja napszámot kaptak, valamint gabonával is fizettek munkájukért. A bérezés egyfajta pont- rendszer alapján valósult meg, a szénabetakarítás alkalmával pedig pluszpontokat lehetett szerezni a többletmunka miatt. Ez egy nap körülbelül 75 pontot jelentett, ami a mai viszonyok szerint értelmezve 25 lejt ért. Ez nem számított valami bőkezű bérezésnek, Csíkszentmártonban ugyanennyi pontot 35-40 lejre is be lehetett váltani. A gabonát teljesítményarányosan mérték. Ezenkívül a brigád dolgozói részesedtek a lekaszált terményből is. A mezei széna 30%-a őket illette. Erdei kaszáló esetében a munkás részesedése 40% volt. A magasabb arányt a havasi területek nehezebb körülményeivel indokolták. Valószínűleg azonban az is közrejátszhatott, hogy az erdei szénafű terméke értéktelenebb, tehát nem jelentett nagy veszteséget, ha többet juttattak belőle a brigád tagjainak. A kaszálógép kölcsönbe adása kényes kérdés, adatközlőim rendívül ellentmondásosan nyilatkoztak róla. Abban valamennyire egyetértettek, hogy a kaszálógép kölcsönadása nem volt magától értetődő, különösen az első időkben nem, amikor az egész faluban még csak néhány darab létezett. Ma is gyakori, hogy a kaszálógépet nem bocsátják a szomszéd (vagy rokon, barát, ismerős) rendelkezésére, inkább bérkaszálást vállalnak. Igaz, a fizetséget a kaszálógép-tulajdonos nem feltétlenül pénzben kapja meg, lekötelezett társa segítségnyújtására is számíthat. Például a szénacsinálás más folyamataiban. A kaszálás egyébként mindig a viszonzás klasszikus lehe25
