Bárth János: Vízvezető közösségek Csíkszentgyörgyön és Csíkbánkfalván - Libelli Transsilvanici 8. (Kecskemét, 2010)
Víznyerés, vízfelhasználás a XX. század vége előtt
szerű közlekedő térségek, utacskák húzódnak, amelyeket a szentgyörgyiek utcának neveznek, és az ott lakó nemzetségről, illetve a hajdan ott beltelket birtokló domináns famíliáról emlegetnek. A XXI. század elején Csíkszentgyörgyön az alábbi nemhivatalos nemzetségi „utcanevek” hallhatók leggyakrabban: Antalok utcája, Baliák utcája, Basák utcája, Czikók utcája, Csedők utcája, Dobondiak utcája, Domokosok utcája, Gálok utcája, Haricskák utcája, Kaszák utcája, Laczok utcája, Lukácsok utcája, Mártonj'iak utcája, Miklósok utcája, Nyírok utcája, Túlitok utcája. Ritkábban hallható, illetve korábbi helynévgyüjteményekben szerepelt a Borsok utcája, a Györgyök utcája, a Szőcsök utcája, az Illyések utcája, a Fülöpök utcája, a Koncsagok utcája megnevezés.11 A fenti nemzetségi utcácskák többsége a Fiságra merőleges vízremenő út. Jelenlegi témánk szempontjából azért fontosak, mert Fiság menti végükön, a Fiság partján hagyományos itatóhelyek és mosóhelyek alakultak ki. Az utcácskák patak felőli végein létrejött itatóhelyeket 5-6 környékbeli gazda használta rendszeresen szarvasmarhái itatására. Az itatóhelyen a patakban két cölöpöt állítottak föl, amelyekhez a víz színe táján egy színdeszkát szegeztek. A víz folyásirányára merőleges deszka megemelte a víz szintjét. így a marhák jobban elérték az innivalót. Télen az itatóhelyeken léket vágtak a patak jegén. A marhák a lékből ittak. A lék vizéből mertek a cseberbe is, ha az istállóba akartak vinni vizet. Hasonló módon itattak a Fiságban azok a bánkfalviak is, főleg Ittkétfalva tizesbeliek, akik közel laktak a patakhoz. A Körösményfalva tizesbeli Dobondiak egy keskeny vizrejárón a Fiság felé igyekvő Szentegyház patakához hajtották itatni szarvasmarháikat. Néhány háromtizesi gazda a Források főút mellett csörgedező egyesült vizében itatta marháit, amely langyos lévén, télen sem fagyott be. Csíkszentgyörgyön és Csíkbánkfalván némely gazdák az ún. áztatás készítésével kombinálták a szarvasmarhák etetését és itatását. Cseber aljára cséplési töreket és apró sarját tettek. Összerázták. A csebret kivitték a Fisághoz, ahol bőven vizet mertek a sarjára és a törekre, ami alaposan átnedvesedett. A Fiság vizét, tizeskút, forrás, vagy családi kút vize is helyettesíthette. Az áztatást bevitték az istállóba. Két szomszédos marha elé került egy cseber. A marhák megették az átázott töreket, sarjút. Megitták a rajta lévő vizet. Az üresnek látszó csebret kiborították az udvaron. A kihullott törekmaradékot megették a tyúkok. Az áztatástóX jól tejeltek a tehenek. Aztattál-él - kérdezték egymástól téli napokon a szentgyörgyi és bánkfalvi gazdák, ha az állattartás napi gondjaira terelődött a szó. Mosás patakban A XX. század első felében a szentgyörgyi asszonyok többsége a nagymosást még kalákában végezte a Fiság partján. 5-6 asszony társult a nagy munka közös elvégzésére. A nemzetségi utcácskák patak felőli végein kialakított itatóhelyeket használták mosóhelyeknek. Egy kaláka alkalmával egy család ruháit mosták. 11 BÁRTH János 2007. 62-65. 14
