Bárth János: Vízvezető közösségek Csíkszentgyörgyön és Csíkbánkfalván - Libelli Transsilvanici 8. (Kecskemét, 2010)

Víznyerés, vízfelhasználás a XX. század vége előtt

vitást, a környezetrendezést közmunkával oldották meg. A szakipari munkákra, mint például a köpükészítésre, megbízásokat adtak. Kutak, kútközösségek A vizvezető közösségek megalakulása előtt, a XX. század második felében a legtöbb csíkszentgyörgyi és csíkbánkfalvi ház telkén már létezett ásott kút. Koráb­ban azonban az ásott kút ritkaságnak és nagy értéknek számított. A magánkutak ásásának divatja valószínűleg a XIX. század utolsó évtizedeiben bontakozott ki. Legtöbbször erre utalhatnak a tizesjegyzőkönyvekben azok az esetek, amikor vala­melyik gazda kútágasnak, kútgárgyálásnak való fát kért és kapott a tizesétől. A családi telkeken ásott magánkutak elterjedése előtt a hegyek lábánál húzódó Szentgyörgyön a forrásoknak és a Fiság pataknak, a hegyektől viszonylag eltávolo­dott Bánkfalván a kútközösségek által üzemeltetett tizeskutaknak jutott döntő szerep. A családi magánkutak elterjedésének mértékét és sebességét befolyásolta a víz mélységének különbözősége is. Szentgyörgyön „fenn van a víz”. A legtöbb kút 5-6 méter mélységű. Bánkfalván fölöttébb „lenn van a víz”. Előfordulnak 22 méter mélységű kutak is. Mindebből következik, hogy a szentgyörgyi gazda könnyebben áshat kutat, mint a bánkfalvi. Úgy tartják, hogy ha Szentgyörgyön két férfiember kutat akar ásni, és a munka megkezdése előtt jól megreggelizik, „mire megehül”, már ki van ásva a kút. Ezért is lett Bánkfalván nagyobb jelentőségük a 10-20 csalá­dot magukba foglaló kútközösségeknek és az általuk fenntartott tizeskutaknak, mint Szentgyörgyön. Háromtizes és Jenőfalva tizes területén, közös kútnak leginkább azokat a kuta­kat nevezték, amelyeket két szomszédos gazda együtt épített és üzemeltetett a telke­ik között húzódó közös határvonal jól megközelíthető pontján. A XXL század elején efféle közös kútként emlegették Jenőfalva tízesében Fehér Gábor és Fehér András testvérek, valamint a háromtizesi Ambrus Albert és Gál György (Dendi) telekhatá­ron épült gémeskútját. A bánkfalvi és a Körösmény tizesi kútközösségek hajdani tizeskút\a\ a XX. században folyamatosan veszítettek jelentőségükből. Eljárt fölöttük az idő. A XX. században a magánkutak építésének soha nem látott mértékű hulláma fátylat borított több tizeskútm és hajdani kútközösségre. A XX. század végétől a kis vízvezető kö­zösségek létrejötte és divatja is hozzájárult a nagymúltú tizeskutak szerepvesztésé­hez. Egy-egy valódi tízesben, vagyis újkori falurészben több kút is viselhette a tizeskút megjelölést. A közös kutakat legtöbbször annak a nemzetségnek a nevéről emlegették, amelynek tagjai a kút környékén laktak. A tizesjegyzőkönyvekben kevés szó esett a közkutakról és közösségeikről. A tizes a kútközösségek belső ügyének tekintette a közkutak rendben tartását, tisztítá­sát. Fia valamelyik kútközösség a tízestől fát kért kútja javításához, a fa iránti igény egyéni kérelemként jelent meg a jegyzőkönyvben. Kivételnek tekinthetünk egy 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom