Bereznai Zsuzsanna: Népi táplálkozási szokások Ozsdolán - Libelli Transsilvanici 6. (Kecskemét, 2010)

Tartósítás, tartós étkezési alapanyagok

gyományokhoz, s úgy igyekeznek tartósítani a húsféleségeket, ahogy azt korábban megszokták.91 Tejtermékek Az ozsdolai paraszti gazdaságokban tejhaszna volt a szarvasmarhának, a ju­hoknak, a kecskének. Arra törekedtek, hogy a család tej szükségletét, a vajat, a tej­fölt, a túrót, az ordát, a sajtot biztosítsák. De csak akkor nyílt mód tartósításra, ha felesleg keletkezett valamiből, a család napi szükségleténél több terméket állítottak elő.92 Olaj Az olaj a főzés fontos alapanyaga volt, elsősorban a böjti időszakban, mely fő­leg a románságnál volt gyakori, és hosszú időszakokat foglalt magában. Valamint az adventista vallású családok életében is fontos szerepet játszott, hiszen a baromfizsí­ron kívül csak vajat és olajat ehettek. A XX. század első felében főleg tökmagból és lenből ütöttek olajat, a technológia a tartósítást is biztosította. Ozsdolán egy olajütő malom volt, de az egyik vízimalom is megdarálta az alapanyagot. A nagy disznótököt a parasztok maguk termelték meg, megtisztították, majd megpergelték a lerbe'. Ha ez elkészült, vitték az olajütőbe. A tökmagot lisztté őröl­ték, és kipréselték. A lenmagot ugyancsak a paraszti gazdaságokban termelték meg. A kévékbe kötött lent a patakban áztatták tíz napig: deszkával és kővel nyomtatták le a víz alá. Ha megszáradt, tilolták, majd az olajütőben préselték, s edényekbe rakták. A lenma­got kisúrolták, amikor megszáradt a len. A lenmagolajat finomabbnak tartották a tökmagolajnál. A tökmagolajat felhasználták a tökmagolajos laska, a tökmagolajos morzsolt csipetke, a főtt pityóka tökmagolajjal és vöröshagymával ételekhez. Edesítés: méz, melasz, cukor A XX. század első felében az ozsdolai parasztok a mézet főleg gyógyszernek te­kintették: betegség esetén mézes teát fogyasztottak. Ebben az időben csak néhány ember foglakozott méhészkedéssel a faluban, a mézet többnyire vadméhektől zsákmá­nyolták. Az összegyűjtött lépes mézet otthon kinyomkodták. Két-három ember is összefogott a vadméhek kifüstölésére. Amikor az odvas fából kifüstölték a méheket, kivágták a fát, és falapockával kiszedték a lépet. Vagy ha valaki méheket talált az erdőn, segítségül hívta a komákat, s a megszerzett mézet egyenlő arányban elosztották. A XX. század első felében a cukor még ritka és megbecsült édesítőszer volt az ozsdolai paraszti háztartásokban. Süvegcukor formájában volt vásárolható. A kocka­cukor csemegének számított. Édesítésre melaszt is főztek az ügyes és élelmes házi­91 A különféle húsok felhasználása és tartósítása A HÚS fejezetben olvasható. 92 A tartósított tejtermékekről A TEJ fejezetben olvasható. 79

Next

/
Oldalképek
Tartalom