Kerekes Ibolya: A csíki cserge - Libelli Transsilvanici 5. (Kecskemét, 2008)
Tépés, fésülés
Sulyokkal jó erősen átkopogtatták, hol lapjával, hol élével ütve a gyapjút. Közbe- közbe kosárba téve belegübbögtették a patak vizébe, újra és újra kiöblítették, kihabarták, megtisztálták. Amikor teljesen tiszta víz jött ki belőle, akkor csavarták ki alaposan, s vitték vissza a ház udvarára kiteregetni. A nagyobb darabokat kerítésre, drótra, a kisebbeket felfordított kosárra, tyúkborítóra, ajtóra, deszkára, rácsra, létra fokaira terítették. A teljes száradás után színenként elkülönítve kosarakba gyűjtötték, s újra zsákokba tették a mosott gyapjút}0 Tépés, fésülés Mosás után hamarosan elkezdték a tépést és fésülést, mert a tiszta gyapjút a moly is szereti, könnyen rátalál. Amelyik háznál kevesebb gyapjú volt, ott többnyire már nyáron elvégezték ezt a munkafolyamatot. Elsősorban az öregek és a kisebb gyerekek csinálták, akik nem jártak mezei munkára. Kiültek a tornácra vagy egy szélvédett helyre, a zsákból elővették a gyapjút, szétlazították, majd kisebb kupacokat téve maguk mellé, finom puhára tépegették. Ha nem volt öreg, vagy kicsiny gyermek a háznál, akkor az asszony végezte ezt a mozzanatot is. A színenként különválasztott gyapjút külön kezelték. Ha szürke fonalat akartak fonni, akkor fehéret és feketét vegyítettek össze. Akinek volt vörösesbarna gyapjúja, az általában meghagyta azt a maga színében. A tépett gyapjút ölükbe, kötényükbe vagy maguk elé ejtették. Időnként fölállva összegyűjtötték, belerakták az előre odakészített tiszta zsákokba. Az adatközlők emlékei szerint kisgyermekkorukban egy idő után meglehetősen unalmasnak találták ezt a munkafolyamatot. Mégsem hagyták abba, mert édesanyjuk, nagyanyjuk utána cukros törökbúzát (cukros vízben főtt csöves kukoricát) készített nekik, vagy valamilyen más figyelmességgel köszönte meg segítségüket. Akinek több gyapjúja volt, az a lerekedés (a juhok őszi hazahajtása) után tépőkalákába. hívta magához az ismerősöket, baráti házaspárokat. A megbeszélt estén összegyűlt asszonyok karimába ültek, és a középre öntött tépetlen gyapjút elosztották maguk között. A székük mellé húzták, vagy egy zsákba gyűrték a nekik jutott részt. Innen szedegetettek ki egy-egy maroknyit, s puhára tépve kötényükbe gyűjtötték. Ha tele volt a kötény, akkor középre öntötték a tépett gyapjút. Időnként megálltak, a háziak főtt szemes törökbúzával, piskótával, egy-egy pohár pálinkával kínálták meg a jelenlévőket. A férfiak eközben hátul kártyáztak, beszélgettek, pálinkáztak. A tépés után rövidesen következett a fésülés. A megkérdezettek jó része még emlékezett arra, hogy egykor otthon, kézzel is fűsültek gyapjút. Férfiak, nők, gyerekek egyaránt foglalatoskodtak ezzel. Minden családban volt, aki szívesen végezte ezt a műveletet. Az ehhez használt fűsülőt vásárokban szerezhették be brassói szász mesterektől. Maga az eszköz két különálló darabból állt: egy-egy kb. 15 x 20 cm-es nyeles deszkalapból, amelyre sűrű, finom acélfogazat volt rögzítve. A fogazat szegecsei nem merőlegesen álltak ki az alapból, hanem kissé megdöntve előre illetve hátra. Az alsó részt bal kézben tartva, a fogazatba szorítottak egy jó maroknyi gyap- * 211 Vö. SZENTIMREI Judit 1972. 157-158. Ha sok gyapjú volt, az is előfordult, hogy mosókalákát szerveztek az asszonyok. Vö. HAJDÚ Farkas-Zoltán 1993. 89. 10
