Bárth János: A köröndi közbirtokosság három évtizede 1904-1933 - Libelli Transsilvanici 1. (Kecskemét, 2006)
Bikatartás, kantartás
1905. október 7-én, a birtokossági tanács ülésén kiderült, hogy a közbirtokos- sági sertések számára fenntartott terület soknak bizonyult. A Hosszúközti makk nem kellett a köröndi lakosoknak. Ezért újabb árverésen eladták. A birtokossági tanács a bérleti feltételek megfogalmazásakor két szempontot fontosnak tartott hangsúlyozni: 1. A haszonbérlő a köröndi és más falubeli lakosoknak ne engedje meg a makkseprést. 2. A haszonbérlő köteles megengedni, hogy a Hosszú-közti makktermő fák közelében lakó tanyai lakosok sertései szabadon eszegethessék a termett makkot. Bikatartás, kantartás A XX. század első felében a köröndi közbirtokosság egyik fontos feladatának számított a magmarhák, vagyis a bikák és a kanok tartása. A magmarhák fedezőképességének biztosítása érdekében a közbirtokosság vezetői nagy gondot fordítottak a fiatal apaállatok rendszeres beszerzésére, a kiöregedett bikák és kanok eladására, az apaállat-állomány gondos tartására. Arra törekedtek, hogy a közösség nagy állatlétszámára való tekintettel egy időben Korondon légalább három bika, egy bivalybika és három kan tevékenykedjen. A bikáknak és a kanoknak könnyen megjegyezhető nevet adtak. Még a birtokossági jegyzőkönyvekben is rendszeresen használták neveiket. A XX. század első évtizedében a következő bikanevek fordultak elő Korondon: Vidám, Bodor, Ficzkó, Nyakas, Baksi, Rigó, Bojtár, Rendes, Gólya. Az 1910-es évek elején a bivalybikát Gyuri néven emlegették. Ugyanebben az időszakban a kanoknak a következő neveket adták: Betyár, Gyurka, Zsiga, Zoltán, Mihály, Miska. A bikákat és a kanokat vállalkozó gazdáknak adták ki egy éves tartásra. A bikatartók és a kantartók kötelesek voltak a rájuk bízott apaállatokat gondozni, megfelelő takarmánnyal etetni. Természetesen, kötelesek voltak a fedeztetendő állatokkal érkező „ügyfeleket” fogadni. A bikatartók és a kantartók a fedeztetésért díjat szedtek azoktól a gazdáktól, akik fedeztetni hozták állataikat. Emellett a közbirtokosságtól tartási illetményt kaptak az elvállalt bika és kan tartására. Az 1904. december 27-én tartott birtokossági gyűlés határozata szerint 1905- ben egy-egy fedeztetésért két koronát kérhettek a bikatartó és a kantartó vállalkozók. A közbirtokosság bikánként, kanonként változó összeget, egy-egy bika után 70-80 koronát, egy-egy kan után 50-60 koronát fizetett tartási illetmény gyanánt. A következő években a közbirtokosság megpróbálta úgy kiadni a bikákat és a kanokat, hogy tartásukért ne kelljen fizetnie, hanem a bikatartó és a kantartó csak a hágatási díjakén végezze tartásukat. A törekvés nem vezetett eredményre, mert sem a bikák, sem a kanok tartására nem akadt vállalkozó. Ezért a közbirtokosság megadta és folyamatosan emelte a tartási díjakat, amelyek a közbirtokossági költségvetés legfontosabb kiadási tételeivé váltak. A két háború között jó üzlet volt bikatartásra és kan tartásra vállalkozni. A birtokossági tanács 1931. szeptember 20-i ülésének jegyzőkönyve 20 lejben határozta meg a fedeztetési díjat. Az 1930-as évek 20 lejes fedeztetési díját a XX. század végi népi emlékezet is számon tartotta. A visszaemlékezések szerint a fedez24
