Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)
Szabó Pál: Életutam. Első rész
ezredes vagy alezredes. Az egyes állomásokon ahol megálltunk, az őrök a vagon ajtajába állították az ezredeseket és mutogatták a szovjet embereknek, hogy íme itt magyar ezredeseket viszünk munkatáborba. Ok sem tudták, hogy hová, mert az egyes állomásokon kapták az utasítást, hogy hova tovább? A három hét letelte után szétosztottak bennünket és a legénységet és irányítottak különböző munkatáborokba. Én és csoportom a Volga melletti völgyben lévő, valamikor malomépületbe, mely csupa romos épület volt, úgy, hogy tavasszal, amikor olvadt a hó, a pokrócunkra kátránypapírt kellett tenni, hogy át ne ázzunk. Az épület harmadik emeletén a németek, a negyediken mi magyarok foglaltuk el harcálláspontunkat. Kb. 400 fő lakott az emeletes priccseken a nagy hodály betonteremben. Felsorolom, hogy kikkel voltam egy brigádban. A tisztek mind kecskemétiek voltak. Én voltam a rangidős, főhadnagyi ranggal, a társaim hadnagyok, zászlósok voltak. Máris helyesbítek. Horváth Pista is főhadnagy volt. Tehát a tiszti brigád tagjai a következők voltak. Horváth Pista, Zimay Károly és Zimay László, Kőrös József, Matók Sándor, Orbán Károly, Komlósi János, Simala Jenő, és nem kecskemétiek Tuka Tibor, gróf Nádasdy Pál, Varga Aladár, Piti Pál, Sándor Jenő, Pintér Sándor, Dobocsányi Gábor, Szentkuti András. A lágerorvos dr. Ziermann Pál soproni orvos volt. Azt mondanom sem kell, hogy Sztálingrád romokban hevert. Bent a városban egyetlen ép ház sem volt. Később bontottuk annak a kétemeletes háznak a falait, melynek a pincéjében Paulus tábornok megadta magát. Itt el kell mondani, hogy Paulus tábornok kétszer volt Hitlernél, és kérte, tekintsen el Sztálingrád elfoglalásától, mert különben odavész a 200.000 fős hadserege és az összes fegyverzete, a több száz harckocsi, a több ezer ágyú és a hadsereg egyéb részei. Hitler nem tért el eredeti parancsától és ragaszkodott Sztálingrád bevételéhez! A brigádnévsorból kimaradt véletlenül Zilahi Feri zászlós. Az első munkahelyünk Sztálingrád külvárosában, Ploscsatkán finn faházak építése. Ez nekünk való munka volt. Nagyon szép volt a deszkaanyag, melyet a finnek jóvátételben küldtek a szovjeteknek. Külön csomagolva minden típus és számokkal, betűkkel jelölve a tervrajzon, hogy melyik hova kerüljön. De természetesen ahogy változott az idő, úgy változott a munkahelyünk is. Dolgoztam gróf Nádasdy Pál főhadnaggyal asztalos műhelyben. Egyszer éppen léceket gyalultunk a villamosgyalun, amikor egy csomónál eltört a léc és visz- szavágódott az én kezem fejének. Az azonnal megdagadt és folyt belőle a szép piros vér. A gyengélkedőn egy szesztra bekötözte és kiírt „táppénzre”. Egy hetet töltöttem bent a táborban, utána vasgyárba kerültem, ahol az öntvényeket kellett kitermelni a homokból és meg kellett azokat tisztítani. Dolgoztunk a Volga partján álló színház újjáépítésén. Érdekes, hogy az oroszok először a színházat építették újjá és csak utána a lakásokat. Dolgoztunk romeltakarításon, romos emeletes házak bontásán, stb. 59
