Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)
Szabó Pál: Életutam. Második rész
a tulipánt kibúvik az avar közül, hogy örömöt szerezzenek szépségükkel, illatukkal az embernek, úgy akarok én is előbújni a múltból, az események gazdagságából, hogy életem forgandóságaival örömet szerezzek Tinektek, akik veszitek a fáradságot, hogy elolvassátok az „Életutam” eseményeit. És még egy idézet: „A boldogságot nem lehet ajándékba kapni, Egyetlen titka, mindig csak adni, Jó szót, mosolyt, hitet, boldogságot, És sok-sok önzetlen szeretetet. ” (Goethe) (2001. április 1. szombat) Amit most mondani akarok, az nem „április bolondja”, hanem színtiszta valóság. Fakad az életemből és sugárzik Tifelétek, akik olvassátok. Az életből merítem mondandómat. Először is foglalkozom drága jó Édesanyám áldott emlékével. Itt van nálam egy száz év körüli fénykép, melyen Édesanyám, mint varrásoktató van a fehér- kötős kislányok között egy másik oktatóval, aki a háztartási munkát, sütést-fő- zést tanította a kislányoknak. A fénykép a László Károly utca 3. számú ház udvarán készült, amely ház a mai napig is közületi hivatalnak számít. És itt van Édesanyám, amikor 1915. június 2-án Édesapám elhunyt, és Édesanyám özvegyen maradt hat gyermekével, Édesanyjával és Nagynénikéjével. Jucika nővérem akkor 14 éves volt, Pisti öcsém egy éves. Mi a többiek e két dátum között voltunk. Akkor Édesanyám elvállalta a Sipos divatszalon vezetését. A szalon emlékezetem szerint 8-10 varrókislánnyal dolgozott és a szalon Kecskemét intelligenciájának, nagyságos és méltóságos asszonyoknak és azok leányainak dolgozott. A szalon a Rákóczi úton a Leszámítoló Bank fölött volt. Kisgyermekkoromban gyakran mentem fel és láttam, amint dolgozik Édesanyám. Veszi a mértéket, szabja a ruhákat, azokat félkész állapotban felpróbálja, majd kész állapotban szállíttatja haza a megrendelőnek. A Sípos szalonból ment Édesanyám hetenként kétszer gyalog a Műkert mellett lévő külső kórházba a fertőző betegekhez, kicsi ötéves Józsika öcsémhez, akit dr. Damó főorvos kiutalt a kórházba. Amint kiderült nem is volt fertőző betegsége Józsikának, hazahozta drága jó Mamukám és rövidesen itthon hunyt el agyhártyagyulladásban. Közben elhunyt 1914. június 30-án Nagymamám. Józsika elhunyta 1917. március 22-én történt. 1920. április 2-án elhunyt Nagymamám testvére Erzsiké néni, aki velünk lakott. És 1921. május 31-én elhunyt drága Pötyke Nővérem élete delén. Gyönyörű szép lány volt, 20 éves korában kellett elmennie. Kevés ember állta volna azt ki, amit Mamukámnak el kellett viselnie ezen szomorú öt év alatt és ennyi szívfájdalom után dolgozni a mindennapi kenyérért, mert volt még négy növő gyermek itthon. Imre bátyám, Mariska Nővérem, cse98
