Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)

Szabó Pál: Életutam. Első rész

a beosztottjaim. Na szkoro-damoly mondta. Elindultunk egy hegyi ösvényen Magyarország irányába. Este egy osztrák falu házaiba szállásoltuk be magunkat. A falu üres volt. Az osztrákok elmenekültek belőle. Embereim kihasználták a kedvező alkalmat, és aminek később hasznát vehetik, azt magukhoz vették. Például: hegedű, egy vég vászon, evőeszköz, stb. stb.

Második meglepetés: Amint mentünk a hegyszoroson tovább, egy tisztáson egy zászlóaljnyi orosz volt négyszögbe felállítva, akiknek parancsnokságuk eligazítást tartott, gondoltuk mi. A parancsnok elkezdett nekünk integetni: igyi szuda (ide hozzám). Na itt a vég! Kis tisztás, mögötte magas erdővel fedett hegy, alatta patak folyt. Legalkalmasabb színhely, hogy végezzenek velünk. Kidön- tött fákra tereltek bennünket. Szagyityisz! (leülni). Leültünk és vártuk, mi lesz velünk. Egyszer egy orosz katonanő, amint megtudtuk, orvosnő volt, hozza az eldobott hegedűt és a vég vásznat. Miért dobtátok ezeket el? Nem lesz erre már szükségetek? Fellélegeztünk! Hát nem végeznek velünk? A végén a parancsnok üdvözölt bennünket és azt mondta tolmácson keresztül, hogy szabadok vagyunk és mehetünk tovább haza, otthon várnak, feleségeink, gyerekeink, testvéreink. Két mongol vagy üzbég kiskatonát kaptunk kísérőül. Este ugyancsak beszállásoltunk egy falu két házába. A hozzánk csatlakozott munkásszázad embereivel kb. 150-en lehettünk. Négy tiszt, hat tiszthelyettes.

Azt elfelejtettem mondani, hogy az első kilométer után egy davaj orosz tiszt kérte a csizmámat. Odaadtam, kaptam helyette egy ormótlan bakancsot, ami a következő kilométernél véresre törte a sarkamat. Szőke Sándor páncélos szakaszvezető, aki civilben, mint vaskereskedő segéd a Fülöp-féle vaskereskedésben dolgozott, ő szerzett nekem egy sárga félcipőt, melyben meneteltem tovább egész a „végállomásig”.

Másnap reggel menet tovább. A két kiskatona dohányt, mahorkát osztogatott a dohányosoknak. Egyszer intettek, hogy üljünk le. Leültünk az út padkájára. Tolmácson keresztül azt mondták: álljon fel a négy tiszt! Na még ez kellett nekem. Az út mentén hullák hevertek. Itt a kedvező alkalom, hogy végezzenek a négy tiszttel. Persze nem álltunk fel. Kérték az iratainkat. Az enyémet Nagy Feri elrejtette az avar közé. Nem mentek velünk semmire és meneteltünk tovább. Vitéz Gyergyói János fegyvermestert arra kértem, kérdezze meg, miért keresték a tiszteket. Jött vissza János és azt mondja, azért, mert ha tiszteket adnak le a magasabb parancsnokságnak, akkor ők kitüntetést kapnak. így nem kaptak kitüntetést. Lassan elértük a magyar határt Kőszeggel szemben, amint később megtudtuk.

Beérve Kőszeg városába, felsorakozva hosszú sorban magyar tisztek és katonák jöttek velünk szemben. Egyes tisztek, ezredesek, századosok társasági öltözetben, fekete pantallóban, fekete föveggel közeledtek felénk. Álljatok be a sorba, kaptuk az utasítást. Mi azt hittük, hogy szabadok vagyunk, de ekkor léptünk arra az útra, mely a pokolba vezetett. Hadifoglyok lettünk!

56