Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)
Szabó Pál: Életutam. Első rész
Felkeresett bennünket dr. Vöröss József parancsnok úr, akit én vártam az állomáson. Taxival mentünk a hat kilométerre lévő táborunkba. A csapat felsorakozva várt bennünket. Tróznay Marci csapattiszt adott jelentést. Az én sátramat adtam át Jóska bácsinak, aki emlékezetem szerint három napig volt vendégünk. Velünk étkezett, velünk fiirdött a Balatonban. Esténként tábortüzet raktunk, énekelgettünk és volt, aki verset mondott szórakoztatásunkra. Reggel sorakozó, kürtszó mellett zászlófelvonás, este ugyanígy zászlólevonás. Még nem mondtam, hogy a kecskeméti Jópásztorokkal16 nagyon szép selyemzászlót hímeztet- tünk, de nem azt vontuk fel naponta, hanem egy egyszerű lobogót. A tábortűznél Pataky Feri hegedűn kísérte a szebbnél szebb magyar nótákat. A tábor végén Tróznay Marcival felmentünk a szállást adó földbirtokos úrhoz, megköszöntük szívességét, a sok segítséget. - Ugyan már kedves öcséim, szóra sem érdemes. Szívesen tettem. Pártolom a mai fiatalságot. Összecsomagoltunk, rendbe tettük a táborhelyünket és indultunk, amerre jöttünk, Badacsonyba. Ott felmentünk a kilátóig, megnéztük a vendégfogadót és indultunk tovább. Megálltunk pár órahosszára Balatonfüreden. Ott volt Imre bátyám fényképész, később József Főherceg udvari fényképésze. Felkerestük őt, fényképeket csinált bátyám, végigsétáltunk a Balaton partján, s utána menet tovább. Irány Kecskemét. Napbarnítottan, élményekben gazdagodva értünk haza. Az állomáson vártak bennünket szüléink, testvéreink. A táborban mindenki egészséges volt, semmi különös esemény, baleset nem történt hála Istennek! Mátraháza 1930. július hó Táborparancsnok Szabó Pál cserkésztiszt. Fotó: Szabó Pál. A táborhelyet Fazekas Sándor öregcserkész, a Mátra Egyesület titkára jelölte ki részünkre a sportpálya északi sarkán. Alattunk kb. öt méteres árokban kristálytiszta jéghideg forrás szolgáltatta az ivóvizet, fürdővizet. A tábori élet ugyanúgy zajlott, mint az előző táborokban. Reggel torna, mosakodás, sorakozó a zászlófelvonáshoz, reggeli. Délelőttönként turisztika. Fel a Kékestetőre. Le a forrás mellett Mátrafüredre, Párádra, Galyatetőre, stb. Délben ebéd. Szakácsunk ismét Juhász Józsi volt. Ebéd után pihenő, majd társasjáték. A táborban volt egy vendégünk, Tímár Sándor tanár, jövendő cserkészparancsnok személyében. Vele és Lazur Bélával kerékpáron Miskolcig szándékoztunk felmenni. Útba ejtettük Parádot, Recsket, ahol megnéztük a meredek falba vésett lakásokat, melyről fénykép is van. Eger, egri vár, Mezőkövesd. Itt szálltunk meg nagybátyámnál, Francia Kiss László törvényszéki bíró és családjánál. Szívesen láttak bennünket. Miskolcot töröltük a programból, kerékpárjainkat vonatra raktuk és vonattal mentünk másnap vissza. Sok és szép élményben volt részünk. De az út a sok emelkedő miatt nagyon nehéz volt. Estefelé vacsora, zászlólevonás és utána tábortűz. A tábortűznél sok érdeklőló Jó Pásztor nővérek, katolikus női szerzetesrend tagjai. 24