Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)
Szabó Pál: Életutam. Második rész
minden borzalmát. Szükségesnek tartom, hogy legalább ennyivel emlékezzünk a régmúltra, és reméljük, hogy az a rendszer nem fog visszajönni többé sohasem! Mivel ma van május elseje, ezért nem hagyhattam ki, hogy ne emlékezzek meg róla. De térjünk vissza komolyabb és esetenként vidámabb eseményekre! A természet csodái Ha körülnézünk a természetben, megszámlálhatatlan és megmagyarázhatatlan csodát látunk. Kezdjük mindjárt az embernél. Amikor az ötödik dédunokám megszületett, Edina - az unokamenyem - összecsapta a kezeit és felkiáltott: „arcvonása akár a dédipapáé!” Hát nem csoda ez, hogy a kis Palika unokám is az én arcvonásomat örökölte kiskorában. És a dédunokám Fábió is! Hát nem csoda ez, hogy a szülőknek csak mikroszkóppal látható sejtjeiben benne van a nagyszülő, a dédszülő sok tulajdonsága? Hát megmagyarázható ez a tulajdonság? Ugye nem! A jó Isten rendelte így, hogy az utódok hetedíziglen örököljék a dédszülők, a szépszülők emberi tulajdonságait! „A virágnak megtiltani nem lehet, hogy ne nyíljon, hogyha jő a kikelet”. Bizony megtiltani nem lehet, mert a természet parancsára egymásután rügyeznek a fák, virágba borulnak a gyümölcsfák, kibúvik az avar alól a hóvirág, később az ibolya, majd a gyöngyvirág. A fák, a növények is öröklik az évezredes tulajdonságaikat. Az orgonabokor csak orgonavirágot hoz, a barackfa csak barackot terem, a tölgyfa hatalmas sátorával hűs árnyékot ad a vándornak. És ezen tulajdonságok megmagyarázhatatlanok, ezek a Természet csodái! Nagyon szépen fejezi ki a református énekes könyv 278-ik dicséret 4. verse a Teremtő dicsőségét a következők szerint: Tenger, föld, szigetek s a hegyek pompás szépsége, Erdők és ligetek, folyóvizek kiessége, Sík mezők, rétek ékessége, Vetések kellemetessége: Mind a Teremtő dicsősége És tovább a 250. ének 2. és 3. verse: Világosság lön parancsolatodra. A menny és a föld előállt egy szódra: A levegő eget kiterjesztetted, Azzal az egész földet körülvetted. Szódra vált külön a föld a vizektől, Ekesíttetvén fáktól és füvektől. A napot, holdat és a csillagokat Te függesztettedfel, mint lámpásokat, A madaraknak Te adtál szárnyakat, Te kiildéd vízben lakni a halakat. A barmok testét élettel élesztéd, Az emberrel bölcs munkád bérekesztéd. 131
