Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)
Szabó Pál: Életutam. Második rész
hozzám bejönni, ez az én házam, és itt tessék megpihenni, amíg az úr fentebb fényképezni fog. Mire visszaértem, már otthon volt Erzsiké, a néni leánya, aki gyárban dolgozott. Könyvelő volt. Szép diafelvételt csináltam a mamáról és Erzsikéről. El is küldöttem nekik. Levelezés útján tartottuk velük a kapcsolatot. Amikor másodszor mentünk, Erzsiké akkor már fiatalasszony volt. Mezei Györgynek lett a felesége. Június 4-én esküdtek. Ott az a szokás, hogy megtartják a polgári esküvőt és csak pár hét múlva a templomi esküvőt és a lakodalmat. Én diszkréten megkérdeztem Erzsikét, hogy mikor lett asszony, a polgári vagy a templomi esküvő után. Erzsiké őszintén válaszolt, és azt mondta, hogy csak a templomi esküvő után. Az erdélyi magyarok nagyon vallásosak, a fiatalok is mennek ünnepnap, vasárnap a templomba. És erkölcsösek is. Náluk abban az időben - és gondolom napjainkban is, - ismeretlen fogalom volt a házasság előtti együttélés, mint ami nálunk már teljesen természetes. És nemcsak erkölcsösek és vallásosak, hanem intelligensek is. Zolti sógorom műbútorasztalos volt, de jobban ismerte Magyarország történelmét, a földrajzot, Petőfi, Arany János, Vörösmarty verseit, mint mi. De ez vonatkozott minden ottani barátunkra, rokonunkra is. Az előzőekben nem írtam évszámot. Ezt most pótolom. Először 1974-ben, másodszor 1978-ban voltunk Erdélyben. A kis Kinga már többször volt nálunk férjével, kislányával átutazóban Hamburg felé. Kinga férjének Claunak ugyanis Hamburg mellett lakik a bátyja. El kell mondanom azt is, hogy Kósza Erzsikéék, férjével Mezei Gyurival többször voltak nálunk. Sőt egyszer 1983-ban felmentünk Rácz Karcsiékhoz, Ancsikáékhoz, mert cseh koronát kellett nekik átváltani. Három napot töltöttünk Ancsikáéknál. Kirándulni mentünk, hogy lássák nem csak Erdélyben vannak szép tájak, hegyek, hanem a Felvidéken is. És ez a gyönyörű vidék, a Felvidék, Kárpátalja, Erdély a Trianon előtt mind a mienk volt. De akkor hittük, hogy ezek a területek vissza fognak kerülni. Ezért az iskolákban így imádkoztunk: Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy Isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, ámen. Most pedig elmondom, hogy milyen körülmények között érkeztünk meg Kassára és onnant Szepsibe Ancsikáékhoz. Ez volt az első utunk Ancsikáékhoz. A címüket egyik barátnőnktől kaptuk. Nyugodtan menjetek hozzájuk, mi is úgy toppantunk be, hogy nem ismertük őket. Nagyon vendégszeretők. Ezt mi is megtapasztaltuk. Szóval elindultunk Miskolcon keresztül Kassára. De hogy rövidítsük az utat, Tordanádaska felé vettük az utunkat. El is értünk a határig. A határőrök megállítottak bennünket és kérték az útleveleket. Átvizsgálás után közölték velünk, 114
