Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)
Szabó Pál: Életutam. Második rész
be a kocsmába, meginni egy fröccsöt” mondtam én, amire mindhárman szívesen vállalkoztunk. De nem a kocsmán keresztül mentünk be, hanem a Zöldfa utcában lévő kapun keresztül. Tudtuk, hogy a kocsma ilyenkor tele van muszáji legényekkel. Henteslegényekkel. A különszobába vitt, tessékelt a házinő. Teltmúlt az idő, már éjfél felé járt. Jó lesz tovább indulni. Kértük a kocsmárosnét, legyen szíves kiengedni bennünket a kapun, melyen bejöttünk. „Jajj uraim a férjem elvitte a kapukulcsot.” Tessenek az üzleten át távozni.” Egy kicsit meghökkentünk, de nem volt más kiút. Mentünk a kocsmán keresztül kifelé. A hölgyet udvariasan előre engedtük. Szerencsésen kijutottunk az utcára. Elindultunk az Újerdő utca felé. Tíz lépést sem tettünk, jöttek ám utánunk a henteslegények, akiknek a csizmaszárba volt bedugva a disznóölő késük. „Álljatok már meg egy percre” szóltak ők, és siettek utánunk. Nekünk sem kellett több, tudtuk, hogyha megvárjuk őket, akkor mi vár ránk. Előbb már elmondtam. Na uccu neki! Én szaladtam a túloldalra és hazafelé vettem az utamat. Egész a Széles utcáig, az Erzsébet körútig szaladtam. Szégyen a futás, de hasznos. Nem jöttek utánam. Én mégiscsak gyorsabban tudtam futni, mint ők csizmában és boros állapotban. Jenő meg előre szaladt. Hirtelenében elváltunk egymástól, anélkül, hogy elköszöntünk volna. Én elindultam a Széles utcán, - így hívták köznyelven az Erzsébet körutat. Eljutottam csaknem a Kuructéri iskoláig, de az innenső oldalon. Gondolkoztam, vajon mi történt Jenővel? Utolérték-e? Izgultam miatta. Megfordultam, hogy kimegyek hozzájuk a Rendőrfaluba a Kolozsvári utcába. Ott laktak. Izgatottan mentem kifelé és egyszer látom, hogy a túlsó oldalon jön egy férfi. Amikor egy vonalba értünk megállt. Én is megálltam. Jenő Te vagy az? Kérdeztem. Pali Te vagy az? Kérdezte Jenő. Megkönnyebbültünk mind a ketten. Ő elindult felém, én elindultam őfelé. Az út közepén találkoztunk. Megöleltük egymást. Az előbb eszemben volt a hölgy neve. Ismerősök voltak ők Kecskeméten. Ketten voltak nőtestvérek. Szégyenszemre mi magára hagytuk. A nőt nem bántják az ott lakó legények, csak az idegent ugrasztják meg és ezt élvezik. Ugyanez játszódott le a Mária városban, és az Ürgésben. Jenő is izgult, hogy mi történt énvelem. Ezért indult el mihozzánk a Liliom utcába. Na éppen az hiányzott volna, ha nevezetesen nem találkoztunk volna ösz- sze, ha elkerültük volna egymást, az hiányzott volna Édesanyámnak és Mariska Nővéremnek. De hála az Égnek szerencsésen megúsztuk. Nem emlékszem arra, hogy a „hazakísért” (?) hölggyel bármikor is találkoztam volna. Tettlegesen tapasztaltuk Jenővel, hogy „szégyen a futás, de hasznos”. És volt még egy esti kalandunk Pataky Gabival. 1944-ben az elsötétítés alatt jöttünk a Nyíl utcai lakásunkból befelé. Sötét volt. A Gazdasági Malom mögött jött velünk szembe egy leányzó. Mondom Gabinak, hogy ezt a kislányt hazakísérjük. Fogalmunk se volt arról, hogy kicsoda. Illedelmesen köszöntünk: kézit csókolom. És jött a válasz: „Jó estét Pali”. 108
