Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)
Székelyné Kőrösi Ilona: Bevezetés
újságíró által pártfogolt népi írók körével is. Ifjúkorának egyik meghatározó élménye volt a cserkészet. Tiszti iskolai tanulmányai után több nyári cserkésztábor parancsnoka, a kecskeméti 97. sz. Fehér Sirály Cserkészcsapat tisztje. Az ő vezetésével vettek részt több nevezetes táborban és az 1933-ban Gödöllőn megrendezett cserkész világ- találkozón, mindezeket jegyzetekkel és amatőr felvételeivel is dokumentálta. 1940-ben, bevonulása után nősült, felesége tanítónő volt. 1941-ben a 7. gyalogezreddel ő is részt vett a bácskai bevonulásban, majd sok kecskeméti társával együtt részese volt 1942/43 telén a Don-kanyarban hónapokig tartó állóháborúnak. 1942 június 22-én búcsúzott családjától és indult a távoli orosz földre. Zászlóalj vonatparancsnok volt, de a vonat nem vitte őket a végcélig: az utolsó ezer kilométert már gyalogmenetben tették meg - negyven nap alatt. A 2. magyar hadsereg megsemmisülése előtti hónapokat leveleiben és fényképein is megörökítette. Hazaküldött lapjain, amelyeket megőrzött a család, ma is olvashatók a beszámolók és az itthoniakért aggódó sorok: „Itt irgalmatlan távolságok vannak...Itt a piszok és szegénység ural mindent.. .Kiégettük a bolhákat, tetveket, poloskákat.. .Itt most kezdődött meg az aratás... repülők zúgnak a fejünk fölött.. .itt kenyérért minden lehet kapni... A legtöbb gyerek csúnya és elhanyagolt... Tegnap éjjel álmomban hazamentem... Lúgot ne hagyjanak elöl... A muskátlikra vigyázzatok, meg ne fagyjon...Mióta eljöttünk, nem ettünk egy szem gyümölcsöt sem.. .Már 6-8 kilót lefogytam... Örül mindenki, hogy a családi tűzhelyeket megvédhettük.. .Mögöttünk sorban a Hitler-orgonák...” 1942 karácsonyát egy frontvonal mögött orosz faluban töltötte, de szervezőkészsége itt sem hagyta cserben, társaival és a helybeli falusiakkal együtt ünnepeltek. Szabó Pál 1943 januárjában az utolsó szabadságos vonattal még haza tudott jönni, itthon laktanyaszolgálatra osztották. István öccse, a 37. gyalogezred I. zászlóalj géppuskás századának parancsnoka, a január 22-i hősies ellentámadás egyik főszereplője, a teljes orosz áttörés miatt nem hagyhatta el a frontvonalat. Századának megmaradt emberei később - az odaúthoz hasonlóan - ezer kilométeres gyalogmenetet követően vonatoztak haza, 1943 májusában. 1944 nyarán mindketten részt vettek a kárpáti harcokban, Munkács és Ungvár környékén teljesítettek szolgálatot. Szabó István életútja itt ért véget, orosz fogságba esett és október végén egy orosz őrnagy a bőrcsizmájáért agyonlövette. Szabó Pál a maradék egység újjászervezése után ezredvonatával kalandos utakon Bécsújhelyig jutott, ahol a németek lefegyverezték, majd az oroszok április 1-én Kötlachnál fogságba ejtették őket. Visszaemlékezéseiben külön fejezet a hadifogság, amelyet röviden így jellemzett: zabrálás, káposztaleves, csalánleves, poloska, sárgakása, féligsültkenyér, davaj-davaj, robotnyik, skoro domoly (hamar haza). „Azt hazudták, hogy Gödöllőre visznek bennünket és ott kapjuk a dokumentet. De amikor láttam, hogy egy nagy fekete zongorát tesznek az első vagonba, mindjárt gondoltam, hogy ezt nem Gödöllőre viszik.” Fülöpszállás, Kunszentmiklós, Baja, Temesvár érintésével május 9-én érkeztek meg a romániai gyűjtőtáborba, Foksániba. Szabó Pál listát készített a marhavagonban vele utazó és lágerbe került kecskemétiekről. Közü10
