Bárth János (szerk.): Ezer év a Duna-Tisza közén - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 10. (Kecskemét, 2001)
Előadások–Tanulmányok - Székelyné Kőrösi Ilona: Települési és népesedési változások a XIX. században
A szanki puszta településsé alakításában is volt szerepe a szegedieknek. A redempció után Kunszentmiklóshoz tartozó pusztát felosztották, és az egyes birtokosok igyekeztek eladni, vagy valami módon megszabadulni tőle. A kizárólag legeltetéssel való hasznosítás lassan a múlté lett, a földműveléshez pedig nagy volt a távolság a kunszentmiklósiak számára. A szegedi tanyavilágból érkező bérlők, szegényparasztok homoki földműveléssel foglalkoztak, és itt is megragadták az olcsó földszerzési lehetőséget, s kivették a részüket abból, hogy a 13 ezer holdas régi baromjáráson tanyaépítések, szőlőtelepítések kezdődtek. Szánk 1874-ben vált önálló községgé, templomot 1892-ben építettek. Az anyakönyvek adatainak alapján a település református lakossága Kunszentmiklós és Halas felől, a katolikusok Szegedről, illetve a szegedi tanyavilágból érkeztek. Ha lehet hőskölteménynek nevezni egy tanyaközség létrejöttét, akkor Tázlár benépesülése mindenképpen az volt. Az egykori kun puszta a hódoltság után, a XVIII. században is néptelen, sivár puszta maradt, még a régi rigmus is így szólt: „Tázlár, Bocsa, Bodoglár, Három átkozott határ, Ahun eső sose jár, Hajár, nyomában a kár.”18 Tázlár a múlt század második felében a Beniczky család birtokában volt, 1880 körül parcellázta a Kalocsai Takarékpénztár. Olcsón, részletfizetésre lehetett vásárolni a futóhomokos, buckás területekből. Az itt szokásos szélviharok, porviharok a XX. században is a tázlári eső nevet viselték. 1880 és 1900 táján ezt a területet körülbelül 80 %-os arányban szeged-alsótanyai kivándorló rajok vették birtokukba, valamint szegedi gyökerű családok, például mindszentiek, tömörkényiek, kistelekiek, szankiak, sándorfalviak. Más településekről - pl. Kecskemét, Majsa, Szabadka, Csongrád - csak néhány család érkezett. Bálint Sándor adatközlői szerint: „Amikor ideérkeztek, az asszonyok sírva fakadtak a nagy kietlenség láttán.” Az egyik helyen futóhomok volt, a másikon elhatalmasodott vadvizek. „Kitartottak, ugyanakkor azonban az ország különböző vidékeiről összeverődött sorstársaik valósággal elmenekültek a reménytelennek látszó feladatok elől.” Ekkor született meg a nép ajkán a kemény szentencia: „nem boldogul a homokon más, mint a homoki embör. Az első bűti szél a szömit szórja tele, a második mög űtet magát is esodri. ”19 A szegedi honfoglalók Tázláron több éven keresztül nádtetejű hantházakban laktak. A rozs, árpa, kukorica, zab mellett rövidesen meghonosították a szőlőt, hozzáfogtak a dohánytermesztéshez, először ők termesztettek itt dinnyét. A földművelés mellett a nagy kiterjedésű legelőkön állattartás, legeltetés folyt. Az első generációk még szorosan kötődtek Szeged-Alsótanya népéhez, a tanyaközségek későbbi lakói azonban már tázláriakká váltak. A tázláriakéhoz hasonló sorsa volt a Bocsát benépesítő telepeseknek, akiknek kb. egyötöde volt szegedi eredetű. Szegedi kirajzások még más településeket is érintettek, a fenti felsorolás korántsem teljes, de az említetteket feltétlenül szükségesnek tartottam kiemelni. A mai Bács-Kiskun megye északi részén, Kecskeméttől nem túl nagy távolságra található Orgovány is e táj tipikus tanyaközségei közé tartozott. A XIX. század elején a 18 Uo. 423. 19 Uo. 424. 70
