Bárth János (szerk.): Ezer év a Duna-Tisza közén - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 10. (Kecskemét, 2001)
Előadások–Tanulmányok - Székelyné Kőrösi Ilona: Települési és népesedési változások a XIX. században
jászok, és egy ideig a jászok gazdálkodása és szemlélete is érzékelhető volt a település életében. Végül, legalább a megemlítés szintjén, szólni kell azokról az új pusztai községekről, amelyek a XIX. század végén Kalocsa környékén jöttek létre. Kalocsa egykori határából — a kalocsai szállásokon korábban már kialakult központokban - 1891-ben két önálló község alakult: Homokmégy és Szakmár. E két új közigazgatási egységhez még több, Kalocsához szorosan kötődő szállás csatlakozott és kapcsolódott le az anyavárosról. Öregcsertő és Drágszél a XX. században önállósodott. Ez az a négy település, amely Kalocsa várossal együtt önálló néprajzi csoportot alkot és a történeti összetartozás, a hagyományok és különösen a viselet és a díszítőművészet révén más, mint a környező települések és néprajzi csoportok.24 Időbeli és terjedelmi okokból nem törekedhettem teljességre, de igyekeztem a településsel és a népességgel kapcsolatos legfontosabb mozzanatokat kiemelni. Címszerűen, röviden összefoglalva a táj és ezen időszak fejlődésében meghatározóak voltak a következők:- A tanyák tömeges szaporodása, a farmtanyák megjelenése és gyarapodása, parcellázások.- Egy új jelenség, a tanyaközség megjelenése.- Népesség tekintetében a folyamatos, állandó belső migráció; a szegedi kirajzások és a jász expanzió. Bálint Sándor, Für Lajos, Juhász Antal és mások nyomán e téma kapcsán ismét föltehetjük a kérdést: honfoglalók vagy menekülők voltak-e a Duna-Tisza közén lezajló belső vándorlás részesei? A Juhász Antal által megfogalmazott sorokkal szeretnék erre válaszolni, ha jelen lenne, talán ő maga is ezt idézné. „Voltak, akik valóban menekültek a szűkös lét vagy kiszolgáltatott helyzetük kötöttségeitől, menekültek a szegényparaszt létből, de nem a bizonytalanságba, mivel elődeiknek s maguknak is voltak tapasztalataik a homokos talajú kaszálók és puszták feltöréséről és műveléséről. A telepesek a régebben hasznavehetetlennek tartott vagy csak legelőül használt homokos tájon néhány évtized alatt kultúrtájat teremtettek - s ez valóban honfoglalásnak nevezhető. Új honfoglalásnak annyiban, hogy a migráció olyan területekre is irányult, ahol az Árpád-korban, kora középkorban már falusi élet folyt, s ahol a hódoltság teremtett „fehér foltot”. Ez a belső vándorlás a Duna-Tisza köze XVII-XIX. századi településhálózatának hézagait töltötte ki.”25 E menekülők és e honfoglalók - elődeink - értékes örökséget hagytak ránk a Duna-Tisza közén, amelyért az 1000 éves évfordulón, a millennium ünneplésekor, legalább gondolatban, főhajtás illeti őket. 24 BÁRTH János 1975. 144. A pota néprajzi csoport elsősorban Bárth János kutatásai révén vált ismertté a szakirodalomban. 25 JUHÁSZ Antal 1986. 606. 72
